felhívás

2018.03.07. 11:58

Minden tizedik magyarnak gond van a veséjével

Egyes vesebetegségek elsősorban a nőket érintik, krónikus vesebetegségben például világszerte körülbelül 195 millió nő szenved.

A március 8-án tartott vese világnap idei témája ezért a vese mellett a női egészségre fókuszál.

A Nemzeti Vese Program szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a vese létfontosságú szerepére, és hogy a tájékoztatással világszerte csökkenjen a vesebetegségek és a hozzá társuló szövődmények gyakorisága, súlyossága.

Hozzáfűzték, mivel 2018-ban a világnap nőnapra esik, szeretnék hangsúlyozni, mennyire fontos a nők egészsége.

Magyarországon minden tizedik ember érintett valamilyen vesebetegségben. A felnőtt nephrológiai szakrendeléseken évente több mint százezer vesebeteget látnak el, akik közül 6500 már végstádiumú veseelégtelenségben szenved – tájékoztattak.

A krónikus vesebetegség jelenleg hatszázezer halálesettel a nyolcadik vezető halálok a nőknél. Károsan befolyásolhatja továbbá a termékenységet és a terhesség kimenetelét is, az előrehaladott vesebetegségben szenvedő nők terhessége alatt pedig nagy a magas vérnyomás okozta szövődményeknek és a koraszülésnek a kockázata – tették hozzá.

Kiemelték, hogy a terhesség alatt fellépő krónikus vesebetegség esetén nagyobb figyelemre, időben történő diagnózisra és megfelelő nyomon követésre van szükség. A terhesség ugyanakkor alkalom lehet a krónikus vesebetegség korai felismerésére, és a korai tervszerű terápiás beavatkozásokra.

A vese világnapot idén tizenharmadik alkalommal rendezik meg, a program és további információk ide kattintva érhetők el.

Borítókép: Pexels

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!