Környezetvédelem

2021.07.28. 08:12

Pillepalackhajókkal gyűjtik a szemetet a IX. Felső-Tiszai PET Kupán

Az idei rendezvényen a Tiszabecs és Vásárosnamény-Gergelyiugornya közötti szakaszt tisztítják meg a hulladéktól.

A Tisza Expedíció kíséretével valósul meg a IX. Felső-Tiszai PET Kupa, a környezetvédelmi eseményen résztvevők ezúttal a folyó szennyezettségéről szeretnének pontos képet kapni. A Természetfilm.hu Egyesület beszámolt arról is, hogy a szombattól augusztus 8-ig, főként az Ukrajnával közös határvizeken megvalósuló rendezvényen indulók saját építésű pillepalackhajóikkal tisztítják meg a Tiszát a hulladéktól.

Az eseményhez csatlakozó Tisza Expedíció július 23-án a Tisza forrásától, Kárpátaljáról indult. A csoport Tiszabecsnél lépi át a magyar határt, ahol a IX. Felső-Tiszai PET Kupa flottájához csatlakozva gyűjtik majd a PET-palackokat. A felfedező úton a PET Kupa önkéntesei végig hajóznak a folyón és közben felmérik a folyami hulladék gócpontjait is. A hulladékgyűjtő csapatok a hétvégén a tiszabecsi kempingben fogják hajóikat pillepalackokból megépíteni, a mezőny pedig hétfőn délelőtt rajtol. A következő napokon különböző helyszíenkről indulnak útnak a flották, az útvonalukon pedig Tiszabecs, Tiszacsécse, Szatmárcseke, Tivadar, Panyola, Vásárosnamény és Gergelyiugornya is szerepel majd. A rendezvényen továbbá kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a zuhanyzókat elválasztó falakhoz, a zuhanyzófüggönyökhöz és a wc ülőkékhez is újrahasznosított műanyagot használjanak.

További érdekességek a rendezvénnyel kapcsolatban

A IX. Felső-Tiszai PET Kupán debütál a számos funkciót ellátó Pontonkonvoj, amely egy három összekapcsolt elemből álló úszómű. A szerkezet egyedülálló megoldás Magyarországon, megtervezésében és kivitelezésében szerepet játszik a tiszai hulladék újrahasznosítása és beépítése.

Az Tisza Expedíció a Nemzetközi Beruházási Bank támogatásával megvalósuló Tiszta Víz, Boldog Tisza projekt záró epizódja. A program részeként született meg a Tiszta Tisza Térkép is, amely a TrashOut mobil applikáció webes felületeként mutatja a szennyezett területeket és a megtisztított folyószakaszokat.

A rendezők az idei nyáron már a második versenyt szervezik. Júniusban tizenegy csapat részvételével több mint 5 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a II. Tisza-tavi PET Kupa résztvevői. A IX. Felső-Tiszai PET Kupa tizenhat rajthoz álló csapattal, Áder János köztársasági elnök fővédnökségével, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával valósul meg.

Ezek is érdekelhetik