rejtélyes eset

2020.08.03. 15:15

Nyolc nap után találtak rá az erdőben a 18 éves lányra, fogalma nincs, mi történt

Utoljára július 24-én látták eltűnése előtt, amikor úgy hagyta el Seattle melletti otthonát, hogy családjának nem mondta el, hová megy.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Ugryumov Igor

Nyolc nappal később Seattle-től keletre a Steven Pass melletti erdőben életben találták meg egy szurdokban – írja az Origo a Fox News beszámolójából.

Az eltűnt lány, Giovanna „Gia” Fuda megtalálásában segített, hogy a lány ezüstszínű, 2008-as, Toyota Corollájával ment el otthonról, ezt találták meg a hatóságok Steven Passtól nem messze egy kávézó parkolójában.

A nyomozók szerint Fuda azért állt meg a kávézónál, mert már majdnem üres volt a tankja.

Személyes tárgyait az autóban találták, köztük volt a mobiltelefonja is, amit kikapcsolva hagyott ott.

Az autó megtalálása után a rendőrség gyanúsnak minősítette a lány eltűnésének körülményeit, és közzétette a közeli közterületi megfigyelő kamerák július 24-én készült felvételeit, amelyeken utoljára látták Fudát. Ezután a hatóságok, a család és a barátok segítségével kereste tovább a lányt, napokon keresztül kutatva újabb nyomok után.

Ryan Abbott rendőr őrmester szombaton tájékoztatott, hogy kutyás keresőik délután 2 óra 45 perckor találták meg Fudát egy szurdokban egy forrás mellett, ahonnan azonnal kórházba szállították. Az őrmester azt is elmondta, hogy bár

a lánynál nem volt étel, forrásvízen élt az elmúlt héten,

de ennek ellenére már stabil állapotban van.

Abbott végül hozzáfűzte, valóságos csoda történt, ugyanis nagyon ritka, hogy ennyi idő után épségben előkerüljön egy eltűnt személy.

A lány „eltűnésének” okát nem tudni, mert

megtalálásakor zavart tudatállapota miatt nem tudta elmagyarázni, hogy mi történt.

Az emberrablás lehetőségét azonban kizárja a rendőrség.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!