a hét embere

2021.03.15. 06:57

A hazai vállalatok vezetői a gyulai Bagosi Sándort díjazták

A Vezérigazgató Találkozó Szolgáltatói Nagydíjával ismerték el a közelmúltban Bagosi Sándor, a gyulai Dig-Build Kft. ügyvezető igazgatójának kimagasló munkásságát. A szakembert egész életútja és segítő tevékenysége miatt választottuk a hét emberének.

Papp Gábor

– Huszonhat évet töltött el a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóságnál. Miért döntött úgy, hogy 2001-ben saját céget alapít?

– Akkoriban közalkalmazotti fizetésből három gyereket nehéz lett volna a megfelelő körülmények között felnevelni. Olyan hátteret szerettem volna nekik biztosítani, amit én is kaptam a szüleimtől, tehát egy bizonyos kényszer vitt rá, hogy nyissak. Akkortájt amúgy is a vállalkozások indításának a korszaka volt. Érdekes, hogy több vállalkozásom is volt még a takarítás előtt. Például tulajdonosa voltam és üzemeltettem raktáráruházakat is az ország több pontján. Sajnos az elmúlt években megéltem mindazokat a problémákat, amelyek egy vállalkozáshoz köthetők. A megfelelő munkaerő kiválasztása és megtartása, a középvezetők oktatása és megtartása, a konkurencia kinevelése is idetartozik. Sajnos az utóbbiból nem egyszer volt részem.

Bagosi Sándor úgy véli, a kapott rangos elismerés nem kizárólag az ő, hanem az egész csapat teljesítményét ismeri el /Fotó: BMH/

– Nagyon sokrétű, összetett tevékenységet végeznek. Hogyan épül fel a munkájuk?

– Anno egy nagytakarítási lehetőséggel indultunk még a 90-es évek második felében, majd érkeztek a megkeresések, hogy napi szintű takarításokat is végezzünk saját dolgozóinkkal, saját gépekkel és eszközökkel. Ahogy jöttek a megrendelői igények, úgy növekedtünk mi is. Tanultuk a szakmát, én magam mestervizsgát is tettem. A megnövekedett speciális igények teljesítése érdekében egyre több alvállalkozót kellett volna bevonni, ami köztudottan drágító körülmény, ráadásul nem is biztos, hogy hozza az elvárt szintet. Így azt gondoltam, hogy miért ne mi végezzük el azokat a feladatokat is. Így alakult, hogy lett egy mosodánk a lakosság részére, vegytisztító gépünk, szőnyegtisztító üzemünk. Legutóbb ipari mosodát építettünk az új telephelyünkön, ahol szálláshelyadók szennyeseit tisztítjuk. Az ország minden szegletéből hozunk tisztítani való szennyest és szőnyeget, de kapacitásunk van még bőven. Mindezek mellett a takarítás szinte minden formáját lefedjük, legyen szó a fertőtlenítő takarításról, napelempanelek tisztításáról, gépi szalagfüggöny-tisztításról, parkgondozásról, hó- és síkosságmentesítésről. 2013-tól őrzés-védelemmel és portaszolgálattal is foglalkozunk.

– Hány főnek biztosítanak megélhetést?

– Jelenleg mintegy 240 embert foglalkoztatunk országosan, akik közül 108-an megváltozott munkaképességűek. Velük egy szakképzett mentor foglalkozik, aki nevezetesen a lányom, Bagosi Zsuzsa. Sarkadon van egy foglalkoztatóüzemünk, ahol bérmunka mellett prémium minőségű szállodai ­textil ágyneműhuzatokat varrunk hotelek részére, de itt varrjuk a takarítóink köpenyét is. Amire külön büszke ­vagyok, hogy a nálunk dolgozó takarítók közül 98 fő szak­képzett. Különös figyelmet fordítunk arra, hogy minden szolgáltatási ágban szak­képzett személy legyen. Az évek ­során több dolgozónkat beiskoláztuk takarító-, vegytisztító-, emelőgépkezelő-, motorfűrészkezelő- vagy biztonságiszervező-képzésekre is.

– Melyek voltak a legnehezebb és az ön számára legmaradandóbb megbízatásuk?

– Sok érdekes feladatunk volt, nehéz kiemelni példákat. Szerettük azokat a munkákat, ahol nagy takarító létszámot, 40-50 embert kellett egyszerre igazgatni. Ilyen volt a gyulai új sebészeti tömb építés utáni takarítása. A szabadkígyósi kastély homlokzatának lemosása is speciális feladat volt, hiszen úgy kellett eltávolítani a festékrétegeket, hogy a vakolat és a különleges lukacsos szerkezetű homlokzati elemek megmaradjanak. De érdekes és látványos munka volt a Nemzeti Múzeumban végzett márvány- és mészkő burkolat felújítása, amit kémiai úton végeztünk. Sokszor hívnak minket olyankor is, amikor más takarítócég nem tudja sikeresen teljesíteni a megbízatást. Ilyenkor sürget az idő, hiszen a megrendelő nyitna. Senki nem szeret más után dolgozni. Mi igen, hiszen ilyenkor tudjuk bizonyítani, hogy nem légből kapott frázis: a takarítás már szakma.

– Milyen érzésekkel vette át néhány nappal ezelőtt az országos elismerést?

– Kaptunk már elismeréseket, de ez őszintén meglepett. Azért, mert országosan ismert, nagy cégek vezetői döntöttek, akik az eredményeket nézték. Ezek a díjak nemcsak az én érdemeim, hanem a csapaté is, amellyel együtt dolgozom­.

– Mivel foglalkozik szabadidejében?

– Múlt hónapban született meg a negyedik unokám, így igyekszem sok időt tölteni a családommal.

A világ legnehezebben megmászható csúcsán is ott lobog a cég zászlaja

Bagosi Sándor rengeteg alkalommal segít rászorulóknak, sportolóknak, támogat jótékonysági akciókat, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság Nyugdíjas Klubját, a megyei kórház gyermekosztályát. Anyagi segítséget nyújtott Bíró Bernadett paralimpikonnak, a Regele Károly Úszóklubnak, a gyulai tekéseknek és az újonnan alakult gyulai amerikaifoci-csapatnak is. Szintén segítették a kiváló békéscsabai hegymászót, Suhajda ­Szilárdot.

– Szilárdot az első expedíciója óta támogatjuk. Az értékrendje – amit képvisel – azonos a miénkkel, de úgy is fogalmazhatnék, hogy tisztán játszik. A hegymászás olyan, mint egy cégvezetés. Ha tisztán játszol, lassan és nehezen jutsz előre, de ha egyszer felérsz a csúcsra, az mindent kárpótol. Ő vitte fel a zászlónkat a világ második legmagasabb, de legnehezebben megmászható csúcsára. Reméljük, hogy a legmagasabbra is feljuthatunk a segítségével – mondta hírportálunknak Bagosi Sándor.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!