A helyi közösségek aktív tagja hosszú évtizedek óta

– A család első generációs diplomása. Fodrász édesapa, köztisztviselő édesanya mellett miért választotta a tanári pályát?

– Sok időt töltöttem a fodrászműhelyben, ott anekdotáztak, a falubeliekről meséltek a vendégek. Lettek példaképeim. Az iskolában szerettem tanulni. A tudásvágy, a megismerés hajtott.

– Hatással voltak önre a műhelyben hallott történetek, s ezért is fordult a tanítás mellett a helytörténeti kutatások felé?

– Azoknak a történeteknek sokszor nem volt reális alapjuk. Amit gyermekként hallottam, arról kiderült, nem egészen úgy igaz. Arra viszont vágytam, hogy hiteles forrásokat felkutatva a településtörténet megannyi rejtélyére választ kapjak. Objektív helytörténeti munka nem volt Dombegyházról. 1994-ben jelent meg a Dombegyházi helytörténeti szöveggyűjtemény című munkám. Majd egy régi műfajt hoztam vissza a köztudatba, összeállítottam az általános iskola évkönyveit.

– Hogyan került a helyi művelődési ház élére?

– Rossz volt a közművelődési szakellátás, felkértek, vállaljam el az intézmény vezetését. Sokat is voltam a házban, korábban már működött zenekarunk, a Lívius, ott zenélgettünk, 1975-ben pedig az utódzenekar, a Fire-drake muzsikált. A tanítás mellett elvállaltam a munkát, jelezve, ha 2 év alatt nem sikerül a kátyúból kihúzni ezt a szakterületet, s nem sikerül egy modern, eredményes intézményvezetési szemléletet meghonosítanom, akkor elválnak útjaink. 1975-től 1986-ig maradtam.

– Tanított, tehetséges gyerekeket készített fel versenyekre, szakmai publikációkat írt, zenélt. Az ön nevéhez fűződnek civil csoportok létrehozása. Melyek ezek?

– Szabadidőklub alakult. Az volt a célom, hogy a régi hagyományokat felélesszem, a közösségkovácsolás mellett a népzenei értékeket megőrizzük.

– Máig aktív tagja, vezetője a citerazenekarnak, a népdalkörnek. Mivel kezdődött ez az őszinte elköteleződés?

– A magam örömére és szorgalmával megtanultam apósomtól citerázni. Autodidakta módon furulyázni, balalajkázni. Ez utóbbi az orosz tanításához kellett, hogy hitelesen adhassam át az ismereteket a gyerekeknek. Volt több citerás a faluban, eljött Pócsik Dezső, mentorált bennünet, a battonyai Pintér Mátyás hangszereket készített számunkra. 1980 óta zenélünk. A siker hamar megérintett bennünket. Megfogalmazódott mindannyiunkban: mi lenne, ha a dalos kedvű lányok, asszonyok is csatlakoznának. Így alakult meg a népdalkör. Családom tagjai, sőt, már az unokám is ott énekel.

– A 73-as klubot is megalakította. Havonta összejönnek. Mi a motiváció?

– Ez egy zenészklub. Hajdan, amikor a Lívius összeállt, tombolt a beatkorszak. Az elmúlt, de az élő zene sokakat becsal a programjainkra most is.

– A magyar nyelv őrzője, ápolója a dél-békési faluban. Alapos szakcikkei által vált országosan ismert, elismert pedagógussá. Melyekre a legbüszkébb munkái közül?

– Nagyon sok írásom megjelent a neves szaklapokban. A Rövid versek kisantológiája című iskolai segédkönyvem rengeteg pozitív visszajelzést kapott országosan. A legbecsesebb számomra talán a Grétsy László nyelvész méltató sorait tartalmazó levél, amire nagyon büszke ­vagyok.

Névjegy

Gerendeli György Dombegyházon született. A Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán diplomázott 1975-ben. Tanított magyart, oroszt, éneket. 1980-ban elvégezte a Kossuth Lajos Tudományegyetem közművelődési szakát. 1967-ben alapító tagja a Lívius zenekarnak. Összesen 111 cikke, 8 tanulmánya, 8 könyve jelent meg. Felesége, 3 gyermeke, 5 unokája és 2 dédunokája veszi körbe szeretettel. Nyugdíjasként se pihen, vannak előkészületben lévő munkái, publikál. A civileknél vállalt funkciói mellett családjával tölti szabadidejét.