Medvegy Pálné Szarvas díszpolgára címet kapott

– Hogyan fogadta a kitüntetést?

– Levélben értesültem ­róla, mikor végigolvastam, megkönnyeztem. Így az alkonyat felé haladván életem csodájának tartom. Az elmúlt negyven év munkával, becsülettel, felelősségtudattal telt, de mégis egy csodának tartom, amit annak a csapatnak köszönhetek, akikkel együtt dolgoztam évtizedeken keresztül, akik a szülők, a gyerekek és a pedagógusok közösségét alkották. Egész életemben csapatmunkára törekedtem, ahol együtt lüktetve mindenki elfogadja a cél felé vezető utat, és azért hajlandó és képes munkálkodni.

– Hivatásában mit tartott szem előtt?

– A szakmaiság mellett alapvető az emberség, és számomra legfontosabb a gyermek léte. Velük szemben kiemelten őszinte, egyenes és nyitott voltam. Ez nem azt jelentette, hogy a diák csinálhatott bármit, de ha valaki bajban volt, lehajoltam, segítettem neki. A buktatás ellen voltam. Azt képviseltem, hogy ha egy kolléga szeptembertől júniusig adott tantárgyból nem tud együttműködni a diákkal, akkor miért éppen a nyári szünet harmincfokos hőségében tudná ezt bizonyítani. A beírás híve sem voltam. Úgy gondoltam, ha valamit vétett a gyerek, akkor mi is vétettünk, és az intővel nem oldunk meg semmit. Helyette egy aprólékosabb, időt igénylő, meggyőző és példamutató munkára van ahhoz szükség, hogy ha a tanítvány botlott, akkor lássa be és tanuljon a hibájából. Mindig úgy kell közelíteni a gyerekekhez, hogy érezhessék, szeretik őket.

– Három éve vonult vissza. Nem hiányzott az addigi élete részét kitöltő iskolai közeg?

– Borzasztóan fájt, hogy reggelente nem ülhetek autóba és mehetek be az iskolába, és a mai napig nagyon hiányoznak a gyerekek. Aztán egy nap a kocsiba dobáltam csákányt, kapát, ásót, minden szerszámot, ami csak létezik, és hol a tanyára, hol a nyaralóba jártam kiadni magamból a fájdalmat. Vezetőként mindig tudtam azt, mit akarok elérni egy, két vagy három év múlva. Az évek során a pincéből kialakítottam egy agyagozótermet, vásároltam égetőkemencét, szövőtermet hoztunk létre, építtettem az udvaron kemencét, amiben a gyerekek olyan kiflit sütöttek, amelyben az általuk üstben főzött szilvalekvárt töltötték. Habár elérkeztem abba a korba, amikor az ember már ingyen utazhat a vonaton, de úgy vélem, minden napnak kell, hogy legyen célja. Rendszeresen olvasok, utazok, kertészkedem, unokázok. Egyedüli jó dolog a nyugdíjban, hogy az ember válláról lehull az a hatalmas felelősség, ami nagyon nagy úr, hiszen én ötszáz gyermekért, ezer szülőért és hetven kollégáért feleltem. És ha menet közben rájöttem, hogy igazságtalan voltam akár felnőttel, akár gyerekkel, nem egyszer összehívtam az egész iskolát, hogy bocsánatot kérjek.

– Egykori tanítványokkal, kollégákkal tartja-e a kapcsolatot?

– Van egy játékszabályom az életben. Ha keresnek, akkor elmondom a véleményem. De egyébként semmibe nem szólok bele még akkor sem, ha születik egy olyan döntés, amin elgondolkodok. Az iskolai eseményekre rendszeresen meghívást kapok, valamint a szlovák önkormányzat tagjaként ülésekre is bejárok. Olyankor a régi tanítványokkal jót beszélgetünk, örülünk egymásnak. De tudomásul kell venni, hogy újak jönnek utánunk.

Névjegy

Medvegy Pálné 1953-ban született Szarvason. Gimnazista Békéscsabán, majd főiskolás Szegeden volt. A tanulmányai idejét leszámítva­ mindig is Szarvason élt. A szlovák iskolában lett mestere az ősi nyelvnek, amelyet először bölcsője felett édesanyja altatódalként dúdolt.

Szlovák nemzetisége meghatározza egész életét, munkáját, magatartását. Kitüntetései között ott vannak a legmagasabb hazai és szlovák elismerések, valamint közöttük van a Szarvas Városért kitüntetés és a Szarvas Város Pedagógiai Díja is.