2024.04.30. 10:01
Ladics-ház: tesztüzemmel indult újra a patinás polgári épület
Elindult a tesztüzem a felújított gyulai Ladics-házban. Az épület felújításának december végi befejezését követően a végéhez közeledik a kiállítás berendezése is. A Ladics-ház különleges értéke Gyula városának, s a maga nemében egyedülálló történeti forrása és dokumentuma a vidéki polgárság életének a dualizmus kori és a két világháború közötti Magyarországon.
Mint az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. lapunkhoz eljuttatott közleményéből megtudtuk, nemcsak az épület, a Ladics-ház újult meg. Az Erkel Ferenc Múzeum restauráltatott műtárgyakat, s a helyi közgyűjtemény szakembereinek közreműködésével kerültek eddig nem látott tárgyak is az enteriőrökbe. Digitális fejlesztést ugyancsak megvalósítottak, három új, a látogatók elől eddig elzárt helyiségben pedig interaktív eszközök is elhelyeztek.
A Ladics-ház hangulata nem változott
Mindezt úgy, hogy az örökség legértékesebb részeihez, a lakóterekhez a szakemberek nem nyúltak; megtartották azok eddig ismert hangulatát, miközben a digitális fejlesztéseknek köszönhetően bőven adnak információt is azokról.
A Ladics-ház tesztüzeme május 12-ig tart. Ebben az időszakban kizárólag tárlatvezetéssel lehet megtekinteni az épületet, ezek az alkalmak május 6. kivételével 10-18 óra között minden egész órakor, óra 20 és óra 40 perckor indulnak.
A tesztüzemet arra használják fel a szakemberek, hogy a hivatalos megnyitást megelőzően kiszűrjék az esetleges hibákat, teszteljék a fejlesztéseket; emiatt előfordulhat, hogy a május 12-ig tartó időszakban egyes eszközök nem, vagy csak részben működnek majd. Ezt jelzik majd látogatóik felé, s ezért előzetesen is elnézést kérnek.