Békéscsaba

2024.02.29. 10:00

Trafiboxot telepítenek a Dobozi útra, lecsapnak a száguldozókra

Trafiboxot alakítanak ki a Dobozi úton, tizenkét helyszínre terveznek térfigyelő kamerát, valamint két helyszínen létesítenek zebrát – erről is döntött nemrég tartott ülésén a városi közgyűlés. Békéscsabán a költségvetés jelenlegi állapota szerint idén 66 millió forintot költenek a közbiztonság és a közlekedésbiztonság növelésére, ebben szerepel trafibox, több zebra és térfigyelő kamera is – ismertette nemrég sajtótájékoztatókon Szarvas Péter polgármester, valamint a Fidesz-frakció nevében Opauszki Zoltán tanácsnok és Nagy Sándor önkormányzati képviselő.

Licska Balázs

A Dobozi út elkerülő és Határ dűlő közötti szakaszán telepítenek úgynevezett trafiboxot, azaz egy olyan dobozt, amelybe a rendőrök mobil sebességmérő készüléket helyezhetnek el. Két trafibox jelenleg is működik Békéscsabán, egy a Lencsési úton, a kanyarban, egy pedig Jaminában, a Kolozsvári utcában, a Jézus Szíve templom előtt. A Dobozi úti trafiboxra 3,5 millió forintot szánnak, a pontos helyszínéről egyeztet az önkormányzat többek között a rendőrséggel és a közútkezelővel is.

trafibox, zebra, dobozi út, közlekedés
Trafibox kerül a Dobozi útra, a Lencsési-lakótelephez és Jaminához hasonlóan ott is ellenőriznék az autósokat /Fotó: Bencsik Ádám/

Megoldást jelent a trafibox a Dobozi úti panaszokra

Szente Béla önkormányzati képviselő hangsúlyozta, évek óta remélnek megoldást a problémáikra a Dobozi úton élők. Hiszen vannak olyan autósok, akik száguldoznak, nem veszik figyelembe, hogy ezen a szakaszon 60 kilométer/óra a megengedett legnagyobb sebesség. Úgy véli, a trafibox segítséget jelent majd abban, hogy csökkentsék a sebességet. Emellett ugyanide terveznek egy térfigyelő kamerát is, illetve szorgalmazta, hogy létesítsenek zebrát a Meteor utcához, a buszmegállóhoz. Sőt azt is kérte, nézzék meg, belterületté lehet-e nyilvánítani a Dobozi út ezen részét és környékét.

Itt építenek ki zebrákat 

Zebrák kiépítéséről ugyancsak döntött a városi közgyűlés. Egyrészt kialakítanak gyalogos átkelőhelyet a Kórház és a Dedinszky utcák, másrészt a Pataky és a Franklin utcák kereszteződésében. Előbbi 4,3 millió, utóbbi 20 millió forintba kerül. A jaminai helyszín azért kerül a másiknál jelentősen többe, mert át kell helyezni a buszmegállót is. Ebben a csomópontban egyébként tavaly nagyban növelték több módon is a közlekedés biztonságát.

Szó volt arról, hogy 4,5 millió forint értékben zebrát létesítenek a CsabaPark bejáratánál, a Körte sor és a Kisfényesi utca kereszteződésében. A kivitelezésre immár megkötötték a szerződést, a munkálatokkal március 31-ig kell végeznie a vállalkozónak.

Békéscsabán ezeken is túlmenően több helyen alakítanának ki gyalogos átkelőhelyeket, immár tervvel és engedéllyel rendelkezik az, amelyet

  • a Kórház utca és a Telep utca sarkára,
  • a Dobozi úton a Meteor utcai buszmegállóhoz,
  • a Veres Péter utca és a Tavasz utca kereszteződéséhez,
  • a Franklin utca és a Boglárka utca sarkára terveztek. 

A városi közgyűlés elé került előterjesztésben azt írták: folyamatban van Békéscsabán a forgalmi rend és a meglévő parkolási rendszer felülvizsgálata. Ennek keretében kérték, hogy 22 további helyszínt is nézzenek meg a szakemberek, indokolt-e az igények alapján ezeknél zebrát kialakítani.

Ide terveznek térfigyelő kamerákat

Szerte a városban összesen harminc helyszín merült fel, hogy szükség lenne térfigyelő kamerák telepítésére. Egyelőre minden választókerület esetében egy-egy, azaz összesen tizenkét helyszín vonatkozásában készítik el a fejlesztés terveit. Mivel egy-egy helyszín esetében 800-800 ezer forintos költséggel lehet számolni, erre a feladatra összességében 9,6 millió forintot szán a város.

A városi közgyűlés döntése nyomán a következő helyszínekre terveznek térfigyelő kamerákat:

  • a Dobozi út Szója és Kapor utcák közötti szakasza,
  • Pásztor utca, a Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. székhelye,
  • Fényesi utca, a közösségi háznál,
  • Szabó Pál tér,
  • Penza-lakótelep, a KRESZ-park és az Árpád fürdő bejárata közötti szakasz,
  • Szigligeti utcai játszótér,
  • Munkácsy tér,
  • Szerdahelyi és Kazinczy utcák kereszteződése,
  • Mezőmegyer, Kossuth utca, a sportpályánál,
  • Toldi utca, a társasházaknál,
  • Szegfű és Tompa utcák kereszteződése, a KRESZ-park,
  • Orosházi úti felüljáró alatti terület, ahol parkolók vannak.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában