Útfejlesztés

2024.05.18. 07:37

Kaszaperiek, apácaiak is új utakon közlekedhetnek

Kaszaper polgármestere volt a házigazdája annak a pénteki sajtótájékoztatónak, ahova Erdős Norbert, a 4. számú választókerület országgyűlési képviselője fontos bejelentéssel érkezett: a tervek szerint megújulhat a Csanádapáca-Kaszaper útszakasz. A sajtótájékoztatón a szomszédos Csanádapáca polgármestere is részt vett.

Csete Ilona

– Ott praktikus utat felújítani, ahol nagyon rossz állapotú. Azt is figyelembe kell venni, honnan, hova vezet és társadalompolitikai szempontokat is szem előtt kell tartani. Ennek mentén a Közút, a polgármesterek, a lakosság részéről komoly kiállás volt ezért az útért, ami Békéscsaba-Makó útnak is nevezhető, minimum Békéscsaba-Tótkomlós út. S amiért én felelősséggel tartozok, az a választókerületemben a Csanádapáca-Kaszaper szakasza. Döntés született: itt lesz beruházás – jelentette be Erdős Norbert országgyűlési képviselő.

Útfejlesztés
Oláh Kálmánnak, Kun Lászlónak és Erdős Norbertnek mutatja a terveket Cserkúti András Fotó: Nagy Kristóf


Sok utazó láthatja, a középső szakaszon, a két település között, munka van. Csanádapáca belterületén (Békéscsaba felé) e szakasz tervei elkészültek, ősztől akár a kivitelezés is megkezdődhet. Kaszaper belterületi útja is megújulhat 2025 tavaszán – sorolta a politikus.
Cserkúti András, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés vármegyei igazgatója megerősítette, két forrásból, 3 szakaszban megkezdik a 4432-es jelű Csanádapáca-Kaszaper közötti út felújítását. Nagyobb a TOP Plusz forráscsomag.

2 forráscsomag 3 szakasz felújítására

Íme a részletek: Csanádapácától, a buszfordulótól Békéscsaba irányába majd 3 kilométer hosszan lesz útfelújítás. 

Az iskolánál gyalogos átkelőhelyet építünk, a belterületi szakaszon nyitott kerékpársávot festünk fel. Felújítjuk szintén a 432-es jelű, Csanádapácától délre az út 1,7 kilométer hosszú szakaszát és felújítjuk 1,2 kilométer hosszan a kaszaperi belterületi szakaszt. Mindhárom TOP Plusz támogatási kérelemre a támogatói döntés megszületett. Forrás rendelkezésre áll, amint a támogatási szerződéseket megkötik (nyáron), közbeszereztetés után kora ősszel pedig megkezdhető a terveztetés, a kivitelezés.

– A TOP Plusz mellett a másik forrás a saját Magyar Falu Program. Ennek a keretében Csanádapáca, illetve Kaszaper között, a külterületen 5 kilométeres szakaszt újítunk fel. Előkészítési munkái a mai napon (pénteken) befejeződnek. A következő héten, kedden elkezdjük a kétrétegű aszfaltburkolat megépítését teljes szélességben. A padkarendezéssel, az útburkolati jelek felfestésével június végére elkészülünk – sorolta a Közút igazgatója. Arról is beszélt, hogy mart aszfaltos technológiával felújítják a 4439-es jelű utat (Csanádapáca-Magyarbánhegyes közötti út).

Apáca, Kaszaper, Magyarbánhegyes megközelíthetősége jobb lesz

– A 4 kilométeren elvégzendő felújítás hozzásegíti a Magyarbánhegyesre, Nagybánhegyesre közlekedőket ahhoz, hogy úticéljukat biztonságos körülmények közepette érjék el – fogalmazott Cserkúti András.

Ahol már zajlanak az előkészületek: Kaszaper külterülete. Fotó: Nagy Kristóf

Oláh Kálmán csanádapácai polgármester a hallottakra reagálva hozzáfűzte, nekik nagyon fontos a megyeszékhely felé vezető út minősége, de éppen olyan öröm számukra, hogy a szomszédos településekre való eljutáshoz minőségibb utakon közlekedhetnek. 

A belterületen a gyalogos átkelőről elmondta, nap mint nap több mint 40 iskolás érkezik a községbe és utazik haza Csanádapácáról, az ő biztonságuk is nagyon lényeges az úton való átkeléskor. Beszélt a nagy forgalomról, hiszen ez az egyetlen út Békéscsaba és Makó között.

Kun László, Kaszaper polgármestere arra emlékeztetett, községükből ezen az említett útvonalon közlekednek a megyeszékhelyre buszokkal, személygépkocsikkal.

– Sokan kerültük is, inkább Orosháza irányába autóztunk. Ha ez az említett szakasz elkészül, ez bizony könnyebbséget jelent a lakosság számára és a Tótkomlósról érkezőknek, vagy a tőlünk az autópálya irányába tartóknak. Köszönettel tartozunk az országgyűlési képviselőnek, sokat lobbizott ezért. Nagyon várjuk a végeredményét.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!