Bográcsos zenével fűszerezve
Mik ezek?
XAz énekstúdiót Nagy Krisztina énekművész hozta létre legtehetségesebb tanulóiból, 2007 - ben. A nézők körében nagy sikert arató önálló koncertekkel büszkélkedhetnek, de igyekeznek minden felkérésnek eleget tenni, példának okáért múlt csütörtökön a Teréz utcai Idősek Otthonába kaptak meghívást. A Bográcsfesztivál részleteiről Nagy Krisztinát kérdeztük.
- Korábban már volt szerencsém a fesztiválon szerepelni, akkor még csak az Orosházi Fúvúszenekarral, (F)Apácástól ez volt az első meghívás. Pár évvel ezelőtti ottjártamkor barátkoztam össze Tóláczi Józseffel, a Zombai Hagyományőrző Tánccsoport vezetőjével, és Szűcs Sándorral, Zomba polgármesterével.
Ők hívtak meg minket idén először, de nem utoljára, hiszen novemberre is kaptunk meghívást a Gastro Fesztiválra, melyet szintén nekik köszönhetünk. A műsorban kétszer szerepeltünk, kétszer félórás műsorral léptünk fel, melyet meghallgatott egy rendezvényszervező is, aki Külesdről érkezett. Nagyon tetszett neki amit csinálunk, így kaptuk az ottani meghívást, de nem ez volt az egyetlen, hiszen személyesen a bonyhádi polgármester is invitált városába.
Az 5 nap alatt, amit Zombán töltöttünk, jutott idő a kikapcsolódásra is, ugyanis csütörtökön kirándulni vittek bennünket Váraljára és Tengelicre. Pénteken Bogyiszlón vendégeskedtünk. Amikor pedig visszatértünk Zombára grillpartyt tartottak a tiszteletünkre, vasárnap Bonyhádon voltunk, majd haza jöttünk. A fesztivál meghívás közösen szólt az Orosházi Fúvószenekarral, a (F)apácások közül nyár lévén nem tudott mindenki eljönni, így összesen csak 12 - en voltunk, aki nem dolgozott, vagy nem nyaralt az ott volt a csoportból.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









