Találkozó

2024.05.09. 20:51

Megkezdődött a 24. Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra Gyulán - galériával, videóval

Kilenc ország több száz tűzoltójának résztvételével megkezdődött a huszonnegyedik Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra csütörtökön délután Gyulán. A vasárnapig tartó eseménysorozat megnyitóját a Gyulai Vár közelében található tószínpadon tartották. A Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra programját már harmadik alkalommal rendezik meg a fürdővárosban.

Papp Gábor

Dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere köszöntőjében elmondta, a település már jó néhány éve használja a történelmi fürdőváros jelmondatot, hiszen e két szó remekül összefoglalja azt, amit vendégeiknek kínálnak. – Önök pedig különösen nagyra becsült látogatók, igen megtisztelő, hogy 1993 és 2009 után immáron harmadszor is Gyulát választották a világtalálkozó, a  Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra színhelyéül – fordult a résztvevőkhöz.

Látványos megnyitóval kezdődött a Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra Gyulán
Látványos megnyitóval kezdődött a Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra Gyulán Fotó: Bencsik Ádám

Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra: harmadszor Gyulán

Mint kiemelte, a legutóbbi, a településen tartott találkozó óta 15 év telt el.

– Ez idő alatt városunk sokat változott, de a lényege ugyanaz maradt: Gyula egy polgári szellemiségű kisváros a Fehér-Körös egykori ágait követő, az Alföldön szokatlanul kanyargós utcákkal, XVIII–XIX. századi épületekkel és évszázados parkokkal – folytatta a gondolatot. – A megnyitó nem véletlenül kapott helyett a tószínpadon, hiszen ez a terület Gyula szíve. Ezt érthetjük akár szó szerint is – hiszen a település közepén állunk –, de a kijelentés átvitt értelemben is megállja a helyét.

Kifejtette, három olyan épület vette körül a résztvevőket, amelyek meghatározzák Gyula város múltját, jelenét és reményeik szerint jövőjét is.

– Az egyik oldalon a 600 éves téglavár áll, mely Közép-Európa egyetlen épen maradt síkvidéki gótikus téglavára. A várral szemben az Almásy-kastély látható, melyet a török kivonulását követően Harruckern János György felső-ausztriai iparos családból származó katonatiszt, a Békés vármegyei uradalom új tulajdonosa kezdett építeni, a munkát fia, unokája és dédunokája is folytatta – sorolta. – A harmadik épület, illetve épületegyüttes a Gyulai Várfürdő, mely 1959 óta várja a gyógyulni és pihenni vágyó vendégeket, alapjául szolgálva a város egyik legfontosabb ágazatának, a turizmusnak. Gyula a várfürdő megnyitása óta Gyula Magyarország egyik legkedveltebb üdülővárosává vált, mely – és ez, elnézve a nemzetközi trendeket egyre nagyobb előnyt jelent – nem pusztán egy attrakcióra építi kínálatát. Szólt arról, hogy a közelmúltban a város két különlegesen értékes épületét újították fel, a Százéves Cukrászdát és a szomszédságában álló Ladics-házat.

Reményét fejezték ki, hogy a hétvége során a résztvevőknek lesz ideje arra, hogy mindezt megtekintsék, és kipróbálják helyi termékeket, a híres gyulai kolbászt, a helyi pálinkákat és az itt főzött söröket, illetve kicsit jobban megismerjék a várost. Kiemelte, a látogatók között vannak olyanok is, akik már az első gyulai találkozó óta visszajárnak Gyulára.

– Nagyszerű lenne, ha a most első alkalommal hozzánk érkezők közül is sokan követnék a példájukat – fogalmazott dr. Görgényi Ernő.

A nemzetközi figyelem is a tűzoltókra irányul

A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság képviseletében Fülep Zoltán tűzoltó dandártábornok, tűzoltósági főfelügyelő köszöntötte a megjelenteket. Mint elmondta, múlt hétvégén ünnepeltük Magyarországon a tűzoltóság napját.

– A gyulai rendezvénynek köszönhetően most a nemzetközi figyelem is a tűzoltókra irányul – tette hozzá. – A program jól mutatja a hivatás erejét, közösséget alkotunk, és ez a közösség nem csak a napi szolgálatban kell, hogy meglegyen, hanem nemzetközi szinten is él. Fontos, hogy az összetartást ápoljuk, amire a csillagtúra kiválóan alkalmas. Kifejtette, a tűzoltóság csapatmunka, a program pedig kiválóan alkalmas új kapcsolatok kiépítésére, a közösség erősítésére.

Erősítik a kapcsolatokat

Ulrich Nemec, a Krumpendorfi Önkéntes Tűzoltóság parancsnoka, az IFSO, a Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra Szervezet elnöke megnyitó beszédében úgy fogalmazott, 1993 és 2009 után már harmadik alkalommal rendezik meg Gyulán a Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúrát, amelynek keretében ápolhatják a nemzetközi kapcsolatokat.

Hangsúlyozta, fontos, hogy gondoljanak azokra is, akik önhibájukon kívüli okok miatt nem lehetnek jelen a rendezvényen.

– Nem messze innen háború dúl, másutt terror vagy esetleg betegségek miatt nem tudnak ilyen programokat szervezni, ilyen programokon résztvenni. Gondoljunk rájuk, miközben mi ünnepelni tudunk, és reméljük, hogy nemsokára ők is velünk lehetnek – fogalmazott, majd szólt annak jelentőségéről, hogy egy biztonságos környezetben nyithatta meg a rendezvényt.

A megnyitón műsort adott a 35 éves Gyulai Grácia Mazsorett Együttes.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!