Minimálklubok

A többiek megelégednek azzal, hogy a szigetországban a törvény által előírt minimálbért adják. Mindeközben a leggazdagabb klubok akár évente 200 millió fontnál is többet költenek játékosaik fizetésére.

Ha ehhez hozzáteszem, hogy például három évvel ezelőtt összesen 91 millió eurót, több mint 27 milliárd forintot fizetett a spanyol királyi gárda, a Real Madrid egy walesi labdarúgóért, Gareth Bale-ért, akkor kinyílik a bicska a zsebemben. Hangot is adtam az elképedésemnek, de egy fociszerető ismerősöm letorkolt: ne legyek már demagóg, és egyébként is mit foglalkozom vele, nem az én pénzemről van szó. Ráadásul a jegybevételekből és a mezeladásokból simán visszajön a befektetett summa.

Oké, tegyük fel, hogy van igazság a szavaiban. Ám azt látom, hogy Európa országaiban a középosztály majd’ mindenhol, kivételek talán a hagyományosan erős államok, eltűnt. Csak a nagyon gazdagok és a nagyon szegények maradtak. És persze utóbbiak vannak lényegesen többen. Erre többen rácsodálkoznak, miért szúrja az emberek szemét, hogy euróhegyeket lapátolnak össze egy futballista megvételéért és megtartásáért.

Boncoljuk tovább a témát: tavalyelőtt 4,1 milliárd dollárt (1131,6 milliárd forint) mozgatott meg a profi labdarúgók klubváltása világszerte. Összehasonlításképpen, Békéscsaba város idei költségvetése 20 milliárd forint. Ennyiből tartják fenn a megyeszékhelyet: üzemeltetik az intézményeket, fedezik a fejlesztések önerejét, ebből fizetik jó néhány dolgozójuk bérét, valamint a segélyeket a rászorulóknak és még sorolhatnám. Hatvanezer ember életét befolyásolják kisebb-nagyobb mértékben. És akkor hasonlítsuk össze a felsorolt pénzeket. Nekem ne mondja senki, hogy ez normális.