Művészeket buktattak le a NAV szerelmesnek álcázott ellenőrei
Mik ezek?
XA Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi régiójának revizorai az elmúlt napokban megyei hirdetőújságokban leltek rá több, a Valentin naphoz köthető hirdetésre - derül ki a szervezet közleményéből.
Ezek közül az egyik esetben egy karikaturista ajánlata keltette fel az adóellenőrök érdeklődését, akivel fel is vették a kapcsolatot a hirdetésben szereplő e-mail címen keresztül. Az egyik adóellenőr küldött néhány képet a karikaturista részére, melyek alapján elkészült a rajz a képzeletbeli kedvesnek.
Az átvételkor kiderült hogy a művész adószám kiváltása nélkül végezte adóköteles tevékenységét, és így nyugtaadási kötelezettségének sem tudott eleget tenni a próbaszolgáltatás alkalmával.
A Valentin napi ellenőrzések legkülönlegesebb momentuma azonban kétségtelenül egy szerenád megrendelése volt. Az operatív ellenőrök egy esküvői hirdető portálon bukkantak rá az együttesre, melynek egyik tagjával fel is vették a kapcsolatot. Az egyik ellenőr elmondta, hogy a barátnőjét szeretné meglepni egy romantikus szerenáddal Valentin nap estéjén.
Az együttes 3 tagjával - egy énekessel, egy gitárossal és egy kongással - meg is egyeztek abban, hogy hol, mikor kerüljön sor a produkcióra. Este hatkor a zenészek felsorakoztak az utcán, és kezdetét vette az alkalmi műsor, melyet az erkélyen várakozó adóellenőr hölgy és a hangos zenére, énekre összesereglet szomszédok végighallgattak.
A megrendelő ellenőr megköszönte a szerenádot, kifizette a zenészeknek az előre meghatározott szolgáltatási díjat, melyről azonban nem kapott bizonylatot. A társasházból kiérkező ellenőrtársával igazolták magukat és megkezdték az ellenőrzést. A zenészek először azt hitték kandikamerával filmezik őket, de hamar belátták, hogy valóban az adóhivatal ellenőreivel állnak szemben. Ebben az esetben is megállapításra került, hogy a zenészek adószám kiváltása nélkül végeztek adóköteles tevékenységet, ezért nem is volt lehetőségük nyugtát kiállítani.
Az adóellenőrök a korábbi évekhez hasonlóan 2012-ben is a tipikus napi élethelyzetekben ellenőrzik a szolgáltató szektor sajátos területeinek nyugta-, illetve számlaadási fegyelmét, elősegítve ezzel az adóelkerülő magatartások visszaszorítását. Az előzőekben ismertetett esetekben a mulasztási bírság 1 millió forintig is terjedhet.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 61 hozzászólás érkezett-
61. barkas1978 2012. február 20. 15:35
Sok sufni autószerelő után is néznék, akik kedvezménnyel megveszik az autóalkatrészeket és beépítik az autókba. egyszer zsebben marad az alkatrész után a megkapott kedvezmény + szerelési költség.
-
60. barkas1978 2012. február 19. 07:09
Rengeteg ember él úgy, hogy sosem volt melója és jól él. Sosem fizetett adót és jobban él mint aki dolgozik 8órát ép bérél. Sok vállalkozónak is utána lehetne nézni,miből szedte meg magát .
-
59. k.attila 2012. február 18. 17:50
kedves bandita69!
neked már a nick nevedben is az van, ami valójában vagy! magadat is annak nevezed...tőled meg az efféktől tart itt az ország....mert csaltok, loptok.
mint ahogy korábban is írtam...a nav csak végrehat!.....és valószímű, hogy minisztériumokat nem ellenőriz....ezzel tán tisztában vagytok anélkül is mikor baromságokat dumáltok.a dolgukat végzik...rendesen....és biztos vagyok abban is, hogy -bár nem tudjuk- a háttérben....nem nyugtaellenőrzéssel,de néhány szemét tetű bűnöző adócsaló nagyhal is a horgukra akad.engem is a becsületre neveltek a szüleim, ahogy nekostolgasst...és én is erre tanítom a gyerekeimet....és nyugodtan fekszek le minden este..még akkor is ha nem jut annyi az asztalra amennyit szeretnék...ti meg remélem ott végzitek ahová valók vagytok:-)) -
58. bandita 69 2012. február 18. 17:06
Mennyire unalmas már ez a "tőlem levonják az adót..." című duma...
Nem kell diploma hozzá, hogy elképzelje az ember: pl egy karikaturista nem biztos, hogy keres annyit havonta a rajzaival,hogy be tudja fizetni a kőkemény adóterheket. Minimálbérre kell(ene) bejelentenie saját magát, és átlag 50-60 ezer Ft járulékot befizetnie havonta AKKOR IS, HA NEM KERESETT EGYETLEN FILLÉRT SEM abban a hónapban. Akár adott el rajzot, akár nem.
AZTÁN mégis: MIBŐL fizesse be???
Ezzel szemben egy átlagos munkavállaló akkor is megkapja minden hónapban a munkabérét, ha esik, ha fúj.Levonják és befizetik a járulékait akkor is, ha egész hónapban nem volt különösebb munkája.
SOKKAL, de sokkal biztonságosabban megél, mint egy vállalkozó, akinek FORGALOMTÓL, BEVÉTELTŐL FÜGG A MEGÉLHETÉSE.
Talán el kellene gondolkozni azon, hogy normális, igazságos, megfizethető legyen az adórendszer ehelyett a büntetés-alapú, igazságtalan szemét helyett, ami most van.
ennek legelső feltétele a járulékterhek minimalizálása. Enélkül nem fog a büdös életben sem "kifehéredni" a gazdaság.
A mindenkori kormányoknak, és a NAV-nak pontosan tisztában kellene lennie mindezzel.
-
57. benceboc 2012. február 18. 16:32
Gondolom a NAV munkatársainak házában tükör az nincs. Legalábbis nekem nem lenne pofám ilyenek után tükörbe nézni.
Egyetértek vele, hogy igenis fizesse meg a karikaturista meg a zenész is azt, amit a péknek meg az autószerelőnek meg kell(ene, mert ugye ha nem adózol, a többiektől lopsz, és akkor Te barátom bizony elmehetsz a fenébe), de ez az eljárás felháborító és visszataszító. -
56. babus77 2012. február 18. 16:23
Most érzem azt, hogy te vagy az, akivel nem kell vitatkoznom, mert lesüllyedek a szintedre és legyőzöl a rutinoddal. Ijesztő, hogy hozzád hasonló emberek vannak. halálosan biztos vagyok benne, MOST mérget mernék rá venni, hogy ha valaki kicsit megkapargatná nálad ezt a tökéletes felszínt, simán találna olyat, amiért megb***hatna egy-két millióra. Tuti. És akkor csak csöndben mosolyognék. És remélem, kérsz számlát attól, aki a kicsit gyengébb gyerekedet korrepetálja matekból vagy angolból, vagy akitől a házibulijaidra beszerzed a házipálinkát, és mindig számlásan csináltatod az autódat is! Én itt befejeztem, belőled is elég ennyi bőven
-
55. Nekóstolgass 2012. február 18. 16:07
babus77
Nagyon is számít 2-3000 Ft.Pont ezért undorító,hogy én becsületesen fizetem az adót más meg él mint hal a vízben,mert elcsalja az adót!A sunyi gerinctelen bűnöző embereket csak sunyi módszerrel lehet elkapni.Igazad van ,hogy nem jók a büntetési összegek,mert jóval nagyobb büntetést érdemelne minden tolvaj! -
54. hunfokos 2012. február 18. 15:52
Adó fizetni senki nem szeret.Nálunk az adócsalás az elmúlt 4-500 évben nemzeti sporttá nemesült.Az elmúlt évszázadokban azt látta az adózó hogy amit befizetett,elvitte a török,az osztrák,az orosz, vagy felélték az urak!Ha láthatóan volna eredménye az adózásnak,ha tudná a pórnép,hogy hová kerül az adója mire használják fel,talán kevésbé lenne fájdalmas!
De talán még se!
Ha kiderülne hogy kiknek a zsebébe vándorol a befizetett adó,mire használják fel,nem biztos hogy megúsznánk forradalom nélkül!
-
53. bandita 69 2012. február 18. 15:48
Vajon Veress Jánost, Oszkó Pétert, Kapolyit,Lázár Janót,Rogán Totót,meg a többi multimilliomos politikust is ilyen ügybuzgalommal ellenőrzik-e, vagy csak a "kishalakat" vegzálják?
Azt gondolom, hogy a nemzetgazdaság elsíbolt százmilliárdjait nem ilyen "tettesek"-nél kellene keresgélni...
Különböző jogcímeken az utolsó bőrt is lenyúzzák rólunk: kismillió adót, adó-adót fizetünk, de mire?
Lassan úgy néz ki, hogy saját magunk vegzálására dobjuk be a közösbe az adóforintjainkat, hogy efféle szervezeteket tartsanak fel- ELLENÜNK.
Nemcsak szja-t,társasági adót fizetünk; ezek a zenészek is minden egyes megtankolt üzemanyagban megfizetik a jövedéki adót, minden egyes megvásárolt termékkel leróják az Áfát,valószínűleg valamilyen formában fizetik a Tb-t, nyugdíjat, stb...
Nem hinném, hogy ilyen piszlicsáré dolgokért tartjuk fenn a NAV-ot. Ettől nem leszünk előrébb, a bajok nem itt kezdődnek.
Amíg NAV-ék ilyenekkel tökölnek, közben mások, másutt talicskával tolják ki az offshore cégeiken keresztül a milliárdokat, amik után nem adóznak. Ez nem szúrja a NAV szemét?
Nem a zenészek, a grafikus, vagy a "kishalak" privatizálták le saját zsebbe az ország vagyonát és értékit.Tucat számra vannak, akikről tudjuk, hogy bűnösök, de a magyar jogrend szerint nem büntethetőek a nemzet és hazaáruló tetteikért, mert "elévült".
Amikor az igazi adócsalók, nagyhalak kézrekerítése helyett megpróbálja a NAV magát ilyen csip-csup ügyekkel fényezni, ez már több, mint szánalmas.
Ideje lenne a lényegre fókuszálni, azért fizetjük mindannyiukat.
-
52. babus77 2012. február 18. 15:47
Uramisten, Nekóstolgass, de alpári vagy! Inkább csöndben örülnél a nagyszerűségednek és hallgatnál mélyen! Boldog lehetsz, hogy a becsületes szüleid ilyen talpig becsületes jómunkásembert faragtak belőled, háromszoros hurrá! Tényleg. És azért is boldog lehetsz, hogy nem múlik neked semmi két-háromezer forinton és nem kell örülnöd, ha valaki a kezedbe nyomja és nem kér egy szaros papírt is mellé. Szívesen lennék a helyedben. Amúgy meg nem a büntetés tényével van elsősorban bajom. Hanem az aljas féreg módszerrel, a gusztustalan gyomorforgató módszerekkel,azzal, hogy kiölik az egymás iránti bizalmat, és azzal, hogy nem életszerűek a büntetési összegek. Szerinted aki bevállal egy karikatúrát vagy egy szerenádot, az mikor fog kifizetni ekkora összegeket? előbb rokkan bele,megy tönkre. Bár ha jól sejtem, erre azt fogod írni, hogy úgy kell neki, dögöljön meg a mocskos adócsaló, de ez csak a te szegénységi bizonyítványod lesz. Ismét. Te büszke magyar becsületesség szobra.(...)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Beol kukac | Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Gajda Róbert | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Miklós Attila | Samu Tamás Gergő | Simonka György | Szente Béla | Tege Antal | Tirják László | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





