A luxus tyúkketrecet is kínzásnak tartják az állatvédők
Mik ezek?
XA január elsejétől hatályos szigorúbb uniós állatjóléti előírások miatt várhatóan 109 telepet (ez 224 ezer tojótyúk-férőhelyet jelent) kell bezárni Magyarországon, megyénkbeli termelők is érintettek.
Akik a ketreccserét végrehajtották, összesen 20-25 milliárd forintot költöttek arra, hogy a tojótyúkoknak luxusfeltételeket biztosítsanak. A békéscsabai Csabatáj Zrt.-nél 430-440 millió forintos beruházás történt. A tyúkoknak nagyobb a mozgásterük, a ketrecben 450-ről 750 négyzetcentire nőtt a férőhelyük. Kapirgálócső áll a rendelkezésükre, elsötétített tojófészekbe vonulhatnak el. Ülőrudat, karomkoptatót, homokfürdőt és műfüvet is biztosítanak a szárnyasoknak.
A Négy Mancs állatvédő alapítványnak ez sem elég, a ketreces tyúktartást állatkínzásnak tartják, a mélyalmos és szabadtartás mellett kampányolnak.
— A kacsa- és libaszektort ért nemtelen támadások (libatömés, tollszedés) után most a ketreces tojótyúk-tartáson próbálnak fogást találni. Holott a tyúkok már különbül élnek, mint nagyon sok ember — hangsúlyozta Végh László, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége, valamint a Csabatáj Zrt. elnöke.
— Klimatizált körülmények között kényelmesen fogyaszthatják el az eléjük tett kiváló takarmányt. A 4 milliós hazai tyúkállomány 88 százalékát ketrecekben tartják. Ez a leghigiénikusabb, a mélyalmos és szabad tartásnál fáznak a tyúkok, ezért többet esznek, ami drágítja a tojás árát. Koszosabb is a termék, egymást ölik a tyúkok. A Négy Mancs lejárató-lobbista kampányával megtéveszti a fogyasztókat.
Végh László hangsúlyozta, mivel az unió több országában nem sikerült a ketreccserét végrehajtani, olyan kompromisszum született, hogy a régi ketreces tojások is eladhatók jövő július 31-éig, de piros ponttal kell jelölni ezeket és csak létojásnak, tojáspornak mehetnek. Rengeteg tyúkot kellett volna azonnal kivágni, lefojtani, ha nincs ez az intézkedés.
A bécsi székhelyű Négy Mancsot a Baromfi Termék Tanács az ügyészségen és a versenyhivatalnál is feljelentette, hogy vizsgálják ki, az alapítvány a törvények szerint működik-e, és például az adó egyszázalékokból befolyt összegeket valóban alapítványi célokra használják-e.
Marcus Müller, a Négy Mancs vezetője a hvg.hu-nak azt mondta: nem az ő kampányuk károsította meg a magyar baromfiágazatot, a Baromfi Termék Tanács pedig évek óta eredménytelenül nyújt be ellenük panaszokat. Müller szerint a valódi károkat azok a magyar gazdák okozzák az ágazatnak, akik világszerte elítélt és tiltott állatkínzó módszereket alkalmaznak.
Selmeczi Béla békéscsabai kistermelő kiemelte, lassan már csak színes tévé kellene a tyúkoknak a ketrecekbe, hogy kakasszépségversenyt nézhessenek. Szerinte elgondolkodtató, hogy az a tojás, ami december 31-én hatóságok által bevizsgált, „A” osztályú tojás, az jövő év január elsején már csak porítóba való. A ketreccsere élőhelyenként 8—8500 forint, honnan lenne a kistermelőknek ehhez 40—50 millió forintjuk.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 63 hozzászólás érkezett-
63. zöldkomcsi 2012. május 5. 19:16
Hollandiában 43 millió tyúk tojja a tojásokat pedig ott takarmányt nem is termelnek, valahonnan, lehet, hogy innen is szerzik be. Nem hinném nagyanyám 40 évvel ezelőtti tyúkudvarában vannak tartva.
-
62. pöttömpalkó 2012. január 12. 13:16
Gondolom ez a sok fasz zabálja legjobban a tojást meg a tyúkhúst. Ugatni azt tudnak jól alájuk kellene rugdosni.
-
61. ferenc 2011. december 28. 19:01
a négy mancsot és az összes hozzájuk tartozó állami pénzen hizó szemét gazember ál álat védőket kellene ketrecbe zárni,Tisztelt abonyi mónika is csak feljelentgetni tud de semmi ojjat nem tesz amivel le csökkenthető lenne a kóbor kutyák száma, de nem is érdekli mert nem jár gyalog nem támadja meg kóbor kutya, és mijjen jó élete van az össze szedett kóbor kutyának aki élete végéig ketrecben él, ahejett hogy egy idő után el altatnák ne szenvedjen, mert lelkileg biztos szenvednek, de ez ellen is tiltakoznak, tehát mindegy ki mit csinál tiltakozzunk, ingyenélő naplopó társaság
-
60. Bram Bertalan 2011. december 28. 14:29
Adott egy közösség (EU), amelynek tagjai vagyunk. Ha ez a közösség hoz egy minden tagállamra egyaránt vonatkozó döntést és nagyvonalúan 12 év átállási idöt biztosít a végrehajtására, akkor a renitens állatipari lobbi által gerjesztett álnépharagnak, hisztériának, sírásnak és fogcsikorgatásnak helye nincs. Ki lehet lépni a szidott közösségböl és itthon eladni az ott tiltott árut. Ennyi!
-
59. money1 2011. december 28. 14:17
casio01!
Csak elmondom van egy cicám, melyet befogadtam mert ha nem találnak neki gazdát akkor....
Kutyából is egy útszéli keverékem van akit szintén befogadtam és nagyon sokat játszunk vele és sok örömet és boldogságot okoz. De nálunk a kutyát nem haszonállatkét kínálják, mint Kínában így a mi kultúránk mást üzen. Szeretem az állatokat. Mindet amire való. A csirkét sülten, a marhát pörköltnek, a sertést még kocsonyának is. De szeretem(szerettem) a tájidegen fákat is amiket kivágtak a Körös parton.
Egyébkén Boldog Békés Új esztendőt a kommentelőknek. Kívánom hogy jövőre is legyen annyi pénzünk, hogy elő tudjunk fizetni internetre, és ennyi mókás hozzászólást tudjunk produkálni. -
58. casio01 2011. december 28. 13:01
"A luxus tyúkketrecet is kínzásnak tartják az állatvédők"
Gondolom minden felnőtt ember tisztában van avval, hogy mind a papír mind a digitális média pénzből él. Mivel ehhez a pénzhez az olvasottság növelésével tudnak hozzájutni gyakran használnak olyan provokatív főcímeket ami zsigerből vásárlásra vagy kattintásra ösztönzi az olvasókat. Sajnos azt látom, hogy egyes emberekben nem igazán tudatosult az, hogy itt valójában nem "Az" állatvédő egyesületek ilyen jellegű akcióiról van szó, hanem egyetlen egyesület tevékenységéről. Ezt alátámasztandó egyes kommentálók a négy mancs helyett az állatvédőkre és az állatokra rontottak rá elkeseredett dühükben. Gondolom ugyanezeknek a kommenteknek az írói teljesen más véleménnyel lennének, ha azt az egyébként valós képet láthatnák egyesületekről, hogy mennyi áldozatot vállalva hány hányatott sorsú kutyát juttatnak jó gazdához.
-
57. fater50 2011. december 28. 12:37
Bocs kimaradt a felsorolásból, hogy villannyal világítanak, nyáron klímát működtetnek,télen fűtenek,és állati eredetű,vagy szintetikus anyagból készült cipőt és ruhát viselnek.
-
56. fater50 2011. december 28. 12:05
Jókat röhögtem a hozzászólásokon,de azért véleményem nekem is van a témához. Nem értem a túlbuzgó [hangsúlyozom túlbuzgó] állat,és környezetvédők gondolkodását.Tiltakoznak a nagyüzemi állattartás ellen,tiltakoznak a vegyi-üzemek ellen,tiltakoznak az atomerőművek,a szénerőművek,a vízi és szélerőművek ellen. Aztán este, az egész napos tiltakozástól megfáradva, hazamennek,kiveszik a hűtőből a csirkét,beteszik a grillsütőbe,amíg elkészül vesznek egy jó fürdőt[természetesen sok habbal],aztán megeszik a csirkét,elmossák az edényeket-mosogatószeres meleg vízzel-,bekapcsolják a TV-t,megnéznek egy jó filmet,fogat mosnak, lefekszenek a fából készült ágyba,betakaróznak a birkagyapjúból készült takaróval,és békésen alszanak. Aztán másnap reggel felkelnek,elmennek WC-re,a végterméket bő vízzel leöblítik,kezet,fogat mosnak,elkészítik a reggeli tükörtojást sonkával,azt megeszik,újra mosogatnak,aztán mennek tiltakozni mindaz ellen aminek hasznát az előző este óta élvezték.
-
55. nyeki18 2011. december 28. 11:50
valakicsodi na látod egyet értek veled meg jó pár emberrel.Nekünk is vannak tyúkjaink de akármelyik állatvédő lejöhet megnézni adok címet a sok agyoniskolázottnak megnézheti, hogy élnek.Meg nem hiszem el, hogy őket nem zavarja az 50 Ft-s tojásár , pl. mikor enni akar egy kis Madártejet vagy Rántottát és azt mondja majd rá, hogy na asszony ez egy 1000Ft-s rántotta volt.
-
54. valakicsodi 2011. december 28. 09:57
Nagyszerű a cikk kommentjeit olvasni,nagy szerencse, hogy
nem vagyunk egyformák.Jókat lehet röhögni a kommenteken pro
és kontra egyaránt.Nemtudom, nem árulhattak óvszert a
cocializmusban, hogy így elszaporodtak az elmebajosok?
Különösen a háromlábú-komentje igazán " jó " és ez a naív elképzelés:
És ha véletlenségből az a pár millió vidéki kertes házban lakó
is elkezd tojást termelni akkor nem ötven Ft lesz a tojás,
hanem eladhatatlan.
Hát termeljen neked tojást aki verte a hátad hogy várossba kőltözz.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Mihalik Enikő | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









