Fátyol

Különleges író-olvasó találkozón jártam nemrég. A megyei könyvtárban László Boglárka köteteit mutatták be, aki úgy fogalmazott, kultúrtörténeti meséit szóban idegenvezetőként, írásban regényíróként adja elő. Nyáron turistacsoportokkal veszi nyakába Európát, télen meg tollat ragad. Kizöldüléstől levélhullásig élményeket, történeteket, kulturális ismereteket gyűjt, aztán a kopárság idején rendszerez, kutat, olvas. Regényeket szül, amik nem egyszerű strandolvasmányok, hanem a manapság ritka, rejtett kincsekkel, felismerésekkel gazdagító szerzemények. Sok a fiktív szereplője, de feltűnnek hús-vér nagyok is, mint Eötvös Loránd, Klebelsberg Kunó.

Az első könyv világháborúkon, forradalmakon, diktatúrákon ível át, feszegeti a kérdést: mi kovácsoljuk a sorunkat, netán el sem futhatunk előle. A második egy lenyomat az újjászülető Párizsból, ahol estélyeken, bálokon folyik a pezsgő, ahol Strauss zenéje szól, míg a bársonyfüggöny mögül diplomáciai tárgyalások, gazdasági alkuk, politikai játszmák sűrűje buggyan ki. A mélyből a város másik arca, a munkásoké, emigránsoké tör elő.

A készülő harmadik kötet ide, Békésbe repíti az olvasót. Kíváncsian várom, mi történhetett a nagymágocsi, a gyulai kastélyban, a lóversenyeken. Milyen sorsok keresztezték egymást? Milyen titkokat rejtenek a falak?

Jó távolabbról ránézni a történelmi látleletre, és jó remélni, hogy a mi érthetetlenül háborgó jelenünkről is fellebbenti majd valaki a fátylat ükunokáink előtt.