Egészség legyen!

Senki sem szeret szerintem patikába járni, én pedig egyenesen utálok. Olykor azonban muszáj betérnem egy-két vitaminért, piruláért. Egy valamit nagyon szeretnék a viszonylag forgalmas és sokáig nyitva tartó gyógyszertárakba: önkiszolgáló pénztárat, mint a nagy áruházakban. Mert így, annak hiányában kénytelen vagyok mindig beállni az egyik hosszú sor végére.

Amelyikről mindig kiderül, hogy nem halad olyan sebességgel, mint a másik. Ahol a hangerő okán nem tudom nem meghallani, hogy miről beszélget a beteg és a patikus. Ahol biztos, hogy valaki vagy apróval vagy pont ellenkezőleg, nagyon nagy címlettel fizet, ami bonyodalmat okoz. Ahol tuti az is, hogy egészségpénztári kártyát vesznek elő. Ahol bizonyára el kell magyarázni, hogyan miként is kell szedni az adott gyógyszert, mert eddig sosem írtak fel olyat a páciensnek. Ahol van lehetőség egy alternatív, helyettesítő pirula kiváltására is, amelyik olcsóbb annál, mint ami szerepel a recepten – aztán sűrűn elnézést kérnek, mert fény derül arra, hogy mégsem. 

És amikor én már megszámoltam mind a padlón, mind a plafonon az összes repedést – előbbin öt volt, utóbbin csupán kettő –, és amikor már érzem, hogy a klimatizált helyiségben is ömlik rólam a víz, hogy kapar a torkom és szédülök, akkor a gyógyszerész még udvariasságból felteszi azt a kérdést, amelyet nem szabad sosem. Hogy van egyébként Margit néni és Pista bácsi? Mert régen jártak arrafelé. Aztán persze mindig kiderül, hogy a múlt héten voltak, csak éppen a patikus nem akkor dolgozott. De ilyenkor legalább mindig, újra és újra megtanulom az élet nagy igazságát, ami zárszóként hangzik el. Csak egészség legyen! Nekem pedig önkiszolgáló pénztár!