BEOL
Békés vármegyei hírportál
Utólag nagy szerencse, hogy a Krakkóban tegnap megkezdődött Európai Játékok rendezésére végül csak a lengyelek adtak be pályázatot, és így 2019-ben az Európai Olimpiai Bizottság közgyűlése egyhangúlag bizalmat szavazott nekik. Nem tudhatjuk, mi lett volna a voksolás végeredménye, ha az oroszok nem csak érdeklődést mutatnak a rendezés iránt, s Kazany ringbe is száll, de az, hogy a 2013-as nyári Universiadéra, majd a 2015-ös vizes világbajnokságra jelentős sportinfrastruktúrát épített ki, kétségkívül vonzó pályázóvá tette volna. Ám ha nyernek is, az oroszokat a tavaly megindított ukrajnai agressziójuk után kiebrudalták a sport világából.
A lengyeleknek volt négy évük felkészülni a 3. Európai Játékok megrendezésére, de kontinensünk legnagyobb, ugyanakkor gyerekcipőben járó multisporteseménye – amelyen 48 ország mintegy 7300 sportolója indul 26 sportágban, s ebből 19 olimpiai sportág – így is több sebből vérzik.
Vívásban az a helyzet állt elő, hogy vasárnap Plovdivban véget ért egy egyéni Eb, a pengeforgatók pedig most megint tusakodhatnak, ezúttal csapatban is, és a csapatversenyeken Eb-érmeket osztanak. Ennek a katyvasznak az az oka, hogy a lengyelek az orosz és a fehérorosz sportolóknak nem adnak beutazási engedélyt, az Európai Vívószövetség viszont nekik is lehetőséget akart biztosítani, hogy a kvalifikációs versenynek számító Eb-n semleges színekben rajthoz állhassanak – ha nem katonacsapatok tagjai. Kajak-kenuban az Európai Játékok egyben az idei Eb is, de mivel Krakkóban és a környező régióban nincs elég hosszú pálya, csak 200 és 500 méteres számokban lapátolnak… Ám legalább az nem fordul elő, mint négy éve Minszkben: akkor az Európai Kajak-Kenu Szövetség az utolsó napon jelentette be, hogy a versenyeket Eb-nek minősíti.
Atlétikában csapat-Európa-bajnokságot rendeznek a három divízióban, azonban ezeket a versenyeket a többi sportágtól elkülönülten bonyolítják le. A 42 magyar atlétát nem is a Magyar Olimpiai Bizottság akkreditálta, így Márton Anita, Kozák Luca és a többiek nem tagjai a Team Hungarynek, amely 177 fős. A jövő vasárnapig tartó kavalkádban amúgy 12 sportágban zajlik Európa-bajnokság, az olimpiai sportágakban az eredmények pedig a párizsi kvalifikáció részei; van, amelyekben kvótákat osztanak, máshol a ranglistás pozíción lehet javítani az adott sportág kvalifikációs rendszerének megfelelően. Csak tudja követni mindezt az egyszeri haladó sportrajongó is!