Görögországból Csorvásra

Egyes adatok szerint Magyarországon mintegy 8-9 ezer gyerek kötött ki. A magyar állam 1950-ben egy 420 lakásból álló telepet hozott létre Fejér megyében, amely később az egykori partizánvezér Nikosz Beloiannisz nevét vette fel. Lazaridisz Szokratesz a Komlói Bányász egykori labdarúgója kisgyerekként állami gondozottként először Csorvásra került.

— Arra emlékszem, hogy a vasútállomáshoz vezető utca nagyon sáros volt. Szekerekkel hoztak engem és nővéremet. Az állomás előtti utolsó utcába jobbra kanyarodtunk le, ott volt az engem befogadó Tövisháti mama háza. Az utat hatalmas — ha jól emlékszem — jegenyefák — szegélyezték — mesélt Csorvásra kerüléséről az egykori élvonalbeli futballista.

 — A Tövisháti mamának nem volt gyereke, nagy szeretettel fogadott. A nővérem is Csorvásra egy másik családhoz, Tóthékhoz került. A hatóságok nagyon rendesen bántak velünk, az új családomban szépen öltöztettek, sokszor szebb ruháink voltak, mint a helyi gyerekeknek. Nem felejtem a spájzból kicsempészett ízletes szilvalekvárt sem. Sajnos a szülők nem jöhettek velünk (édesanyámmal csak 1974-ben találkozhattam újra, a Szovjetunióba kerülő édesapám is csak külön kérvény benyújtása után látogathatott meg bennünket), de görög tanárok igen, ők foglalkoztak velünk. Csorváson tanyasi iskolába jártunk. Volt ott még egy család, a Németh Erzsikéék, ahol szintén sokat megfordultunk. 1950-ben Balatonalmádiba, a bányászüdülőbe kerültem, s ezután már sajnos nem tartottam a kapcsolatot a csorvásiakkal.

Szokratesz elmondta, hogy Csorváson a helyi fiúkkal állandóan futballoztak, gyakran kimentek a focimeccsekre a nagyokat bámulni. Talán innen ered a futball iránti szeretete. Kalandos utat járt be ezután is, Balatonalmádiban is főszerepet játszott életében a futball.

— Puskás Öcsiék ott edzőtáboroztak, mi pedig a többiekkel a keményre fagyott Balaton jegén lógtunk át megnézni a Honvédot. Visszafelé jegy nélkül, vonattal mentünk, feljelentettek bennünket, de így is megérte — elevenített fel egy régi történetet a ma 75 esztendős Lazaridisz.

1953-ban Sebes Gusztáv, az Aranycsapat szövetségi kapitánya el akarta vinni az Újpesthez, ahol a legendás Szusza Ferenc volt a balösszekötő, de a Budapesti Előréhez került, mert tőlük kapott lakást. Úgy mutatkozott be, hogy négy gólt lőtt a Spartacusnak. 1966-ban már a Komló alapembere – csatárból azonban időközben balhátvéddé avanzsált. 1972-ig szerepelt a csapatban, 115 NB I-es és 48 NB II-es mérkőzésen lépett pályára.

— Egy ízben a Komlóval kijutottam Dél-Amerikába is, egy ötezer dolláros túrára is, felejthetetlen élmény volt.

Repatriálás nyomán 1982-ben visszatért Görögországba, ahol Szaloniki közelében egy kisvárosnál vállalt edzői munkát. Közben Athénban, az AEK-ban futballozó válogatott Esterházy Mártonnal egy közös éttermet is működtetett.

—  Sokszor felbukkant az éttermünkben Puskás Öcsi is, aki életében nem ivott sört, nálunk mindig fröccsöt fogyasztott — mondta. — Egy ízben Esterházy Marcit nem akarta elengedni az AEK, a sportcipőgyáros elnökénél, Szepesi Gyuri, Mezey György és jómagam, — hivatkozva a szerződésre — elértük, hogy engedje haza a brazilok elleni válogatott mérkőzésre. Nemcsak Marcinak, hanem később a világválogatott Détári Lajosnak is segítettem az Olympiakoszhoz kerülése idején.

1986-ban hazajött és ma Hévízen él. A településre már akkor felfigyelt, amikor még játékosként egy ízben itt kezeltette sérülését.

— Mindig hálás leszek Magyarországnak, mert befogadott engem és a három testvéremet — érzékenyült el Lazaridisz Szokratesz.