Sport

2008.07.25. 10:43

Búcsút intettek a Pekingbe induló olimpikonjainknak

Békéscsabán, a megyeházán pénteken elbúcsúztatták a pekingi olimpián induló három megyei sportolót. Domokos László, a Békés megyei közgyűlés elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd egyperces néma felállással tisztelegtek a résztvevők a kétszeres olimpiai bajnok, Kolonics György emléke előtt, akit ma délután temetnek el.

V. L.

— Augusztusban majd a nyári olimpiára figyelnek az emberek, köztük önökre, akik Békés megyét képviselik. Békés megyéből hárman lesznek ott Pekingben, Böczögő Dorina tornász (Tornaklub Békéscsaba), Kiss Gergely birkózó (Orosházi Spartacus BK) és Máté Gábor atléta (Csabai ASE).

– A megyei önkormányzat kiemelt figyelmet fordított az olimpikonokra, egyesületeikre. Kitartás, szorgalom és akaraterő kell ahhoz, hogy minél jobban szerepeljenek Pekingben és mi itthon szorítunk Önökért — hangsúlyozta Domokos László. Ezt követően Bartus Gyula, a Jókai Színház művésze nagy átéléssel mondta el Wass Albert Szeretném című költeményét.

A folytatásban Domokos László átadta a megyei önkormányzat ajándékait az olimpikonoknak. Az edzőknek Dankó Béla, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja nyújtotta át az ajándékot, majd a sportolók virággal köszönték meg szüleiknek eddigi fáradozásukat.

Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere elmondta: a mostani kiutazókkal harmincra emelkedett a Békéscsabához kötődő olimpikonok száma, majd kabalaként a Békéscsaba címerében lévő oroszlánhoz hasonló plüss játékot nyújtott át a csabai sportolóknak.

Németh Béla, Orosháza polgármestere arról szólt, hogy a városnak legalább „másfél” olimpikonja van, hiszen Kiss Gergely mellett Böczögő Dorina is orosházi származású. Rövid beszéde után mindhárom megyei olimpikonnak ajándékot adott át az orosházi polgármester.
A bensőséges hangulatú ünnepség fogadással zárult.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!