programsorozat

2018.09.19. 13:04

Ismét muzsikál az erdő

Szeptember 28-tól 30-ig, péntektől vasárnapig immáron negyedszer ad otthont Gyula-Városerdő a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében című rendezvénynek. A programsorozat vasár­napi rendezvénynapja a határon túlra, a Nagyvárad közelében található Püspökfürdőre látogat.

Az idén jubileumát ünneplő, 15 éves „Muzsikál az erdő” rendezvények három éve juttatják el a fenntarthatóság értékrendjét a zene, a művészetek és az erdők közös erejével a Körösök partjára.

A „Muzsikál az erdő” látogatói a hagyományos szervezési elveknek megfelelő programon vehetnek részt. A Prima­ díjas rendezvény meghatározó eleme a szakvezetéses erdei séta. Ezeken az eseményeken a résztvevők megismerhetik a helyszín jellegzetes növény- és állatvilágát, az erdei életközösség sokszínűségét, a fenntartható erdőgazdálkodás sajátosságait, az erdészeti erdei iskolák a fenntarthatóságra nevelésben játszott szerepét, és a hétköznapi stressztől megszabadulva felkészülnek az erdei koncert befogadására.

A háromnapos rendezvény a családok valamennyi tagja számára tartogat színvonalas, testi-lelki feltöltődést biztosító programokat. Az erdei koncertek színes palettáját vonultatja fel a „Muzsikál az erdő”, lehetőséget biztosítva a ­helyi művészek bemutatkozására, a helyi értékek megismertetésére, miközben az országos, sőt, világhírű előadóművészek lépnek fel klasszikus zenét, népzenét és világzenét felvonultatva az erdei helyszíneken. Fellép a kristálytiszta énekhangú nyíregyházi Cantemus Fiúkórus Szabó Soma vezetésével, érkezik a Zoord zenekar, a Cimbaliband, a Talamba ütőegyüttes, a Muzsikás együttes. A klasszikus zenét a Békés Megyei Prima díjas Alföld Quartett, Orosz Zoltán harmonikaművész, a Nagyváradi Filharmónia Fúvós együttese és a Kecskemét Brass képviseli.

A rendezvényen bemutatkoznak ifjú tehetségek: Beke Márk, a Virtuózok győztese, a Kalotaszegi Legénytársulat, a Fölszállotta a páva… című műsor táncos győztesei is feledhetetlen élményt nyújtanak a jelenlévők számára. A tehetség már az egészen kicsik között is megmutatkozik: a vésztői általános iskola 4. osztályos tanulói somogyi táncokkal, a gyulai zeneiskolások klasszikus zenével érkeznek.

Bemutatkozik a Városerdőn működő Erdei Iskola, várják a gyermekeket természetes anyagokat felhasználó kézműves-foglalkozásokkal. A Bábika Játszóház kicsiket és nagyokat egyaránt bevezet a kézműveskedés fortélyaiba, a játék örömébe. A sportolni vágyók részt vehetnek erdei kerékpártúrán, szakvezetéses erdei sétán, valamint lovas fogatokkal kocsikázhatnak ki a Mályvádi erdőbe.

A regionális Erdők Hete ünnepélyes megnyitója az Erdei Kápolnánál felavatott Összetartás emlékplakettnél zajlik, mely Józsa Judit kerámiaszobrász, a magyar kultúra lovagja­ alkotása. A „Muzsikál az erdő” fotópályázatának helyezett képeiből, a „Muzsikál az erdő” gyermekrajzpályázatának legjobb pályaműveiből és Fenyvesi Dóra fotográfus, a Székely Aladár Fotóklub tagjának fotóiból kiállítás nyílik a rendezvényen.

A nap zárásaként tábortűz mellett alkalma nyílik a résztvevőknek kötetlen beszélgetésre, együtt gondolkodásra, közös éneklésre, baráti koccintásra.

A szervezők várnak minden erdőjáró, művészetkedvelő látogatót a „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében rendezvényre. A program Gyula város és a Délalföldi Erdészeti­ Zrt. támogatásával jön létre a regionális Erdők Hete nyitórendezvényeként. Információ, részletes programterv: www.muzsikalazerdo.hu

Hiszen tudják: „Muzsikál az erdő – ahol az erdő és a zene összefonódik. Jókedv, erdei értékek, művészetek, barátság, testi-lelki feltöltődés!”

Tavaly is változatos programokkal készültek a szervezők, a különleges természeti környezetben rendezett koncertek sok érdeklődőt vonzottak az eseményre

Három térségben rendezik meg a programot

Idén három térségben jelentkezett, jelentkezik a „Muzsikál az erdő”. Az év első eseményeként a Muzsikál az erdő a Hírös városban című programot rendezték meg Kecskemét közelében, a Nyíri erdőben, valamint Lakitelek-Tőserdőn. A következő program, a Muzsikál az erdő – Mátrai Művészeti Napok kilencnapos programfolyama június 30-a és július 8-a között zajlott. Ősszel pedig a „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében szeptember 28-a és 30-a között Gyula térségében, Gyula–Városerdőn, valamint Nagyvárad közelében, Püspökfürdőn szerveződik.

A zenei programok mellett sok érdekesség, például erdőjáró kocsikázás is várta az érdeklődőket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában