balszerencsés teszt

2019.09.08. 22:20

Kirobbant a gép ajtaja, újabb Boeing fejlesztését függesztették fel

A 777X prototípusának tehertér ajtaja a tesztelés során szabályosan kirobbant a helyéből.

A tesztelésre készült 777X-prototípuson egyik utolsó lépéseként elvégzett terhelési próba során a repülőgép szárnyait az üzemeltetési limiteknél jóval magasabb, legalább 150 százalékos terhelésnek tették ki, így vizsgálták a szerkezet teherbírását, annak határértékeit és gyenge pontjait.

Eközben a külső légnyomáshoz viszonyítva a törzsben extrém magas légnyomást hoztak létre. A probléma akkor lépett fel, amikor a próba során az egyik tehertérajtó gyakorlatilag kirobbant a törzsből

írja az Origo.

Egy szemtanú szerint a levegő olyan erővel távozott a hirtelen keletkezett nyíláson, hogy a föld is szinte beleremegett. Az amerikai gyártó közlése szerint senki nem sérült meg a balesetben.

A balesetet követően a Boeing közleményben azt írta, a gépet olyan extrém nyomásnak tették ki, amely kereskedelmi forgalomban, normál körülmények között nem fordulhatna elő, továbbá hogy a baleset nem a levegőbe, hanem kifejezetten a földi tesztelésre szánt prototípusban fordult elő.

A lap szerint a baleset oka egyelőre ismeretlen, és azt sem tudni, hogy az esemény a tesztelés mely szakaszában, milyen mértékű terhelés mellett következett be. A gyártónak ki kell vizsgálnia az esetet, és lehetséges, hogy módosítani kell a problémás részegységeket, és meg kell ismételni a tesztet.

Legutóbb a Boeing 737 Max típusáról derült ki, hogy szoftverhibás, emiatt az amerikai hatóságok felszólította céget a hiba kijavítására.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában