halálos katasztrófa

2019.01.26. 07:30

Folyamatosan emelkedik a brazíliai gátszakadás áldozatainak a száma

Lassan halad a mentés a pénteki brazíliai gátszakadás helyszínén.

A katasztrófának kilenc halálos áldozata van, mintegy 300 embert eltűntként tartanak számon – közölte a tűzoltók szóvivője.

Előzőleg az érintett Minas Gerais állam kormányzata azt közölte, hogy péntek estig hét holttestet találtak meg, mintegy 150 ember hollétéről semmit sem tudni.

Egy férfi próbálja menteni a menthetőt a brazíliai Brumadinhóban.
Fotó: Doug Patricio / AFP / DPA

A Vale SA bányavállalat egy zagytározójának gátja omlott le. Az iszappal elöntött területen 427 dolgozó volt. Mintegy százan előkerültek, de tucatnyian megsérültek közülük.

Az állam kormányzójának véleménye szerint „minimálisak az esélyek” arra, hogy túlélőket találjanak. Az áldozatok száma az eltűntekénél is nagyobb lehet, mert az iszapáradatban nemcsak a bánya alkalmazottai, hanem helyi lakosok is megfulladhattak.

Túlélők után kutatnak a pusztítás helyszínén.
Fotó: Douglas Magno / AFP PHOTO

A mentésen százan dolgoznak, és kétszáz segítőt várnak még a helyszínre.

Az Ibama nevű brazil környezetvédelmi ügynökség közlése szerint a zagytározó egymillió köbméter iszapot tárolt. A vállalat szerint a tározót már három éve nem használták, és folyamatban volt a felszámolása. A Vale SA a világ legnagyobb vasérckitermelője és vasexportőre.

Borítókép: Sárral borított kölyökkutyát tisztogatnak a gátszakadás után

AFP / DPA / dpa Picture-Alliance / Rodney Costa

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában