2021.05.18. 19:05
Durva: ezt teheti a koronavírus a hímvesszővel
Egy új kutatás szerint durva károkat okozhat a koronavírus azoknál a férfiaknál, akik már átestek a fertőzésen.

Forrás: Shutterstock / illusztráció
Fotó: Shutterstock
Noha a tudósok egyelőre még mindig nagyon keveset tudnak a koronavírus és a merevedési zavarok kapcsolatáról, nagyon úgy tűnik, hogy köze lehet a kettőnek egymáshoz – írja a Bors.
Mindent összevetettek
Dr. Elon Thompson a kutatásban résztvevő orvos elárulta, hogy először azt vizsgálták, hogy egy adott korcsoportban hány férfinál jelentkeznek ezek a tünetek, majd azt, hogy az egyéneknél van-e más súlyosabb krónikus betegség.
Végül azt nézték meg, hogy a páciensek átestek-e már a fertőzésen, és az eredményből nagyon úgy tűnik, hogy félelmük beigazolódott:
A koronavírus a nemi életet is tönkreteheti.
Azonban azt is bevallották, hogy még nagyon keveset tudnak a merevedési zavarok és a koronavírus kapcsolatáról, ezért ahhoz, hogy még több bizonyítékuk legyen, további kutatásokra lesz szükség.
Bulvár-celeb
- Idén harminchatodjára feszítenek keresztre egy férfit nagypénteken
- Borzasztó képek kerültek elő Gene Hackman hálószobájáról (videó)
- A TV2 két sztárja most először vezet együtt műsort (videó)
- Szoboszlai Dominik és a Liverpool már húsvétvasárnap bajnok lehet
- Ennyi idő után biztonságos a volán mögé ülni, ha lecsúszik egy-két rövidital