Kultúra

2013.05.14. 13:31

Németországban állít ki a békési festő

Mozgalmas hetek állnak Csuta György békési festőművész mögött, s a következő hónapok is legalább ugyanilyen aktívak lesznek.

P. G.

– Komoly megtiszteltetés számomra, hogy a közelmúltban a Németországban található ingolstadti galériában nyílt meg egy tárlatom – nyilatkozta lapunknak az alkotó, Békés díszpolgára.

Mint megtudtuk, a művész különböző korszakait végigkísérő kiállítást a müncheni magyar konzul nyitotta meg, akinek annyira megtetszettek a festmények, még a helyszínen felkérte Csuta Györgyöt arra, hogy a konzulátuson is bemutathassák az alkotásokat.

Az ízig-vérig békési festőművész persze soha nem feledkezik meg szűkebb pátriájáról, a megyéről sem. Ennek jegyében előbb Gyomaendrődön, a Vidovszky Béla Helytörténeti Gyűjtemény Városi Képtárban, illetve a gyulai Elizabeth Hotelben nyílt meg egy-egy tárlata. Vasárnap pedig két barátjával, Bende Róbert sarkadi polgármesterrel és Alim Adilovval közös tárlatuk nyitotta meg kapuit a közönség előtt Nagyszalontán.

Csuta György számos meghívásnak is eleget tesz, jelenleg is részt vesz egy keceli művésztelep munkájában, amelyet több határon belüli és határokon kívüli program követ majd.

Eközben gőzerővel zajlik a hagyományos Csuta Művésztelep előkészítése. Az augusztus 2-án kezdődő békési alkotótáborba ezúttal is számos nemzet mintegy harminc művésze látogat majd el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!