Kultúra

2012.08.04. 23:07

Kilenc ország művészei alkotnak Békésen

Szombaton megnyitotta kapuit a XXII. Csuta Nemzetközi Művésztelep Békésen.

p. g.

A Csuta György festőművész, a város díszpolgára által életre
hívott alkotótábor munkájában idén kilenc ország harmincegy művésze
vesz részt.

- A húsz éve elindult művésztelep településünk kiemelkedő
eseménysorozata - hangsúlyozta köszöntőjében Izsó Gábor. Békés
polgármestere elmondta, az alkotótábor hozzájárul a város kulturális
életének, identitásának erősítéséhez, közösségteremtő és -megtartó
erejével sokat tesz a településért.

- Húsz év kékben és fehérben -- fűzte tovább a gondolatot megnyitó
beszédében az esemény fővédnöke, dr. Tuza Béla. - A végtelenség kék
ege, a tisztaság hófehérje ezen a helyen maga a történelem. Olyan ez a
város, mintha személyesen a hely szelleme, a vidék őrző-védője
avatkozott volna bele, hogy itt művésztelep legyen, s Csuta György ide
szülessen, s éljen benne kékben és fehérben.

- Békésen a kék a város címerének alapszíne, a fehér a háttere,
jelképezve azt a szájhagyományt, amely szerint a település mindig
szabad város volt, s máig az is maradt -- fogalmazott. A megnyitót
Gáspár Szilvia jazz énekesnő fellépése zárta.

Békésen. p. g. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!