Hatvan éve táncol a Nyisztor György Hagyományőrző Néptáncegyüttes

Sír a hegedű, dobognak a csizmák a méhkeréki Duló György Művelődési Ház színpadán. A második sorban hajlott hátú, fekete gúnyás, fejkendős asszony fehér zsebkendőt szorongat bogos ujjai között. Nyisztor György özvegye, Mária néni szeme csillog. A könnytől vagy a boldogságtól, ki tudja.

Ünnepelt és emlékezett a Méhkerék Kultúrájáért kitüntetésben is részesített Patyi Zoltán néptáncos-népzenész, koreográfus, s egy személyben zenekari prímás által vezetett együttes: Nyisztor György néptáncos, s Kovács Tivadar népzenész emléke előtt egyaránt tisztelegtek.

— Mennék Gyuri bácsi után. Ha az éjjel meghalok, se bánom. Örömömben egész végig sírtam a műsor alatt. Ha látott bennünket, egy bárányfelhőről biztosan nevetett. Örült, hogy ennyi jól táncoló fiatalt látott — vágott mondandójába az ünnepi műsor végeztével Nyisztor György özvegye, Mária néni, hogy aztán rögvest a húsz esztendeje eltávozott kedves keljen életre szavai nyomán.

— Soha senki nem tanította táncolni Gyuri bácsit. Őt az Isten igen nagy ajándékokkal engedte el az életbe. Ez a táncon kívül a kedve volt. Sohase láttam szomorúnak, de berúgva se. Pedig kijutott a bajból. Volt olyan, hogy egymás után három lovunk pusztult el, de akkor sem kesergett. Sőt, nekem is mindig azt mondta, ne búsuljak, majd az Isten megsegít. Hatvanötödik életévét taposta, amikor ''87-ben örökre itt hagyott... Jó barátok voltak Kovács Tivadarral, s a halálba is majdhogy'' együtt mentek. Tivadar halt meg hamarabb egy héttel, s Gyuri bácsi is követte — mélázik el.

Az emlékek füzéréből kihámozom, hogy Nyisztor György mulatni azt viszont nagyon szeretett. A „fonókába” mindig tréfamester volt, s névnapokon családi, baráti összejöveteleken is ropta a táncot. Istenadta tehetségét már ''39 karácsonyán a Debrecenből érkezett regősök felismerhették, mert hívták táncolni, de nem ment. Hogy is ment volna, hiszen a szíve akkor már választottjáé, Buta Máriáé volt. Igaz, a frigyre még három esztendőt várni kellett, s „...mivel akkor szegénység vót, gyűrű se vót”, de nagy úr a szerelem.

— Én Méhkerékre hazajárok. Nem csak azért, mert gyulai vagyok, hanem mert Kovács Tibi bácsit atyai tanítómesteremként szerettem. A méhkeréki zene és táncok különös színt képviselnek a hazai tánckultúrában — kapcsolódik a beszélgetésbe Halmos Béla népzenekutató, miután megörökíti e sorok írójának diskurzusát Nyisztor György özvegyével.
Szavai egybevágnak dr. Felföldi László, az MTA Zenetudományi Intézete osztályvezetője gondolataival. A bihari román táncok között is egyedi névjegynek nevezi a méhkeréki román táncokat, mondván, hogy egyéni, szertartásos és sugárzik belőle a kelet-európai táncokra jellemző improvizáció.

— Külön érdeme a méhkeréki románságnak, hogy a csárdás tengerében, illetve az erdélyi románság körében teret hódított hora, sirba (jellegzetes román tánc) ellenére is megőrizték autentikus folklórjukat — szólt az elismerés hangján dr. Felföldi László.
Netye György, a művelődési ház vezetője ezer szállal kötődik az idők folyamán többször nevet váltott táncegyütteshez. Őt 1967-ben Ruzsa János, az iskolai tánccsoport volt vezetője fertőzte meg a tánccal. Ugorva az időben, 1988-ban még táncosként volt tagja az együttesnek. Öt évvel később, 1993-ban már mint művészeti vezető, Patyi Zoltán táncossal, segítő koreográfussal és Berényi Györggyel, az együttes vezetőjével kísérték a csapatot a „Ki mit tud?” döntőjébe, s meg sem álltak a dobogó második fokáig.

Az 1972-es esztendő a magasságok elismerését is meghozta: a művelődésügyi miniszter abban az évben „A népművészet mestere” kitüntető címmel honorálta Nyisztor György, a román néptánc megőrzésében, megismertetésében szerzett, máig elévülhetetlen érdemeit.
— Tizenegy országban perdültünk román táncra — tudatta Mária néni.
A hatvanéves jubileumon az alapítók közül Ruzsa Györgyné, illetve Kozma János volt jelen.