Hírek

2005.05.31. 06:27

Diego Forlán elorozta a gólkirályi címet Eto’ótól

Fennállása legnagyobb sikerét érte el a Villarreal, amely első alkalommal harcolta ki az indulást a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A csapat uruguayi csatára, Diego Forlán lett a spanyol bajnokság gólkirálya, megelőzve az aranyérmes Barcelonában szereplő Samuel Eto’ót.

Riskó Márton

A záróforduló előtt kérdéses volt, hogy a bajnoki címet korábban megszerző Barcelona, illetve a BL-szereplést már szintén bebiztosító Real Madrid mellett melyik két együttes indulhat a legrangosabb európai kupasorozat selejtezőjében. A fennmaradó helyekre három csapat, a Sevilla, a Real Betis és a Villarreal pályázott, s végül utóbbi két klub szurkolói örülhettek. A Villarreal tulajdonképpen a második félidőben esélyt sem adott a Levantének, 4-1-re kiütötte a kiesés elkerüléséért küzdő ellenfelét, köszönhetően elsősorban a Primera Divisiónban megtáltosodott Diego Forlánnak, aki kétszer is betalált a kapuba.

Hiába igyekezett viszont a Barcelona klasszisa, Samuel Eto’o, a Real Sociedad elleni mérkőzésen nem sikerült gólt szereznie. Így nem ő kapja a gólkirálynak járó Pichichi-díjat. Az uruguayi az utolsó két fordulóban öt gólt is szerzett, ebből hármat a bajnok Barcelona ellen, a Nou Campban! A Real Madrid 3-1-es győzelemmel búcsúzott a bajnokságtól, Owen, Roberto Carlos és Ronaldo talált be a hazai pályán játszó Real Zaragoza kapujába. Persze  mindez nem vigasztalja a Real drukkereit, akik mindig nehezen emésztik meg, ha kedvenceik a rivális Barcelona mögött végeznek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!