2004.10.16. 09:23
Jánosi bírálta Hillert
Végeláthatatlan elvtársazás, a jelöltek plazmatévés bemutatásában gyönyörködő küldöttek, sikerről beszélő, leköszönő pártelnök és pártdemokráciáért aggódó Jánosi-beszéd. Megkezdte munkáját az MSZP kétnapos tisztújító kongresszusa.
A vidéki küldöttek csodálkozva nézték a tanácsterem elé kihelyezett plazmatévéket. A bátrabbak még arra is vállalkoztak, hogy elindítsák Lamperth Mónika kampányízű videóüzenetét. A legelszántabbak pedig többször végignézték a reklámeszköz műsorát. Nem sokkal később húszperces zárt ülésen elfogadták az ügyrendet, majd következetes elvtársazással megkezdődött a nyílt ülés.
Kovács László leköszönő pártelnök szerint a tizenöt éves MSZP az ország legsikeresebb pártja. Véleménye szerint a kormányzó párt és a kormány egymásra van utalva. Közös a siker, de a kudarc sem csak az egyiken múlik. A búcsúzó pártelnök fájdalmasnak nevezte, hogy meg kellett válni Medgyessy Péter miniszterelnöktől. Pártja megújítását azonban halaszthatatlannak tartja. Mint fogalmazott, helye van a bírálatnak, de nem a nyilvánosság előtt. Majd megjegyezte: a tisztújítás is elengedhetetlen része a megújulásnak. Búcsúbeszédének végén váltófutóhoz hasonlította magát, aki miután lefutotta a saját távját, átadja a botot a következőnek.
A szórványos vastaps után Borenszky Ervin levezető elnök megköszönte „Kovács elvtárs” értékelését, és színpadra szólította Jánosi Györgyöt. A választmányi elnöki poszttól búcsúzó politikus nyíltan kritizálta Hiller Istvánt. Véleménye szerint „a támogasd vagy hallgass” szlogen nem tiszteli a párton belüli demokráciát. „Hibásnak tartom azt a gondolatot, hogy a Fideszt a saját módszerével verhetjük meg” – jelentette ki határozottan a búcsúzó párttisztségviselő. „Néha van pillanat, amikor emelt fővel kell távozni” – fogalmazott Jánosi.
A küldöttek ezt követően Szily Katalint és Hiller Istvánt hallgathatták. Hiller véleménye szerint a szociáldemokráciáról készült vitairata kiállta a legszélesebb társadalmi próbát. Ahogyan mondta, még soha ilyen társadalmi párbeszéd nem volt a párton belül. A szombati program Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felszólalásával kezdődik, és napközben folyamatosan zárt üléseken döntenek a vezetői posztok betöltéséről.