Békés megye

2022.10.19. 10:56

Döntött a fegyelmi bizottság: 17 játékost is eltiltottak

Hosszú napja volt az MLSZ Békés Megyei Igazgatóság fegyelmi bizottságának, amely összesen 17 játékost és 2 sportszakembert tiltott el.

G. P.

Fotó: Shutterstock illusztráció

Négy mérkőzést kell kihagynia a Gyulai TFC elleni megye egyes mérkőzés 89. percében kiállított nagyszénási Nagy Szabolcs Dávidnak, aki ütésért kapta meg a második sárga lapját, majd a mérkőzés után támadólag lépett fel a játékvezetővel szemben.

A felnőtteknél Nagy Szabolcs Dávid 4, Katona István (Dévaványa) és Fodor József (Békésszentandrás) 3-3, Balog Normann (OMTK-Rákóczi), Vámos Attila (Füzesgyarmat) 2-2, Jámbor József (Mezőhegyes), Mucsi Dániel (Gádoros), Novák Norbert György (Medgyesbodzás) és Farkas Márkus Sándor (Sarkad) 1-1 bajnoki mérkőzéstől eltiltva.

Az utánpótláskorúaknál Bujdosó Attila (Gyöngyhalász GYSE U16), Csonka Vilmos (Sarkad U17), Bátori Dániel (Szarvas U17), Szalai Zétény (Békéscsaba UNFC U14), Antal Zsombor, Rózsavölgyi Márton és Bereczki Barna Árpád (mindhárom Békéscsaba UNFC U17) és Nadicsán Lajos (Medgyesegyháza U17) 1-1 bajnokitól eltiltva.

Jankovics László a Kondorosi TE sportszakembere október 16-tól november 1-ig, Antal Sándor, a Mezőmegyer SE edzője október 17-től november 2-ig minden mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől eltiltva.

A Jamina, a Gádoros és az OMTK-ULE 6-6, a Kondoros 5 ezer forintot fizet a színes lapok miatt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában