Labdarúgás – Magyar Kupa

2022.09.17. 19:04

A harmadik körben búcsúzott a kupától a Füzesgyarmat

Az NB III-as Békés megyei együttes hosszabbításban maradt alul a másodosztályú vendég Mosonmagyaróvár ellen.

Illusztráció

Forrás: shutterstock.com

Az előző idényben még ugyancsak a harmadosztályban szereplő Mosonmagyaróvárt fogadta a labdarúgó MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában szombat délután a Füzesgyarmat NB III-as együttese.

A második ligás, a hét elején edzőváltáson átesett vendégek (akik most kapcsolódtak meg a kupasorozatba) rögtön többször is veszélyeztették az álmosan kezdő hazaiak kapuját és korán meg is szerezték a vezetést. A második félidőben – mintegy varázsütésre – megváltozott a mérkőzés képe, a gyarmatiak partiban voltak riválisukkal, több veszélyes akciót is vezettek, miközben az FSK kapusának, Calin Florin Fildannak is akadt dolga. Az erőfeszítés meghozta gyümölcsét, a Gyarmat, már túl a rendes játékidőn egyenlített, így következett a kétszer 15 perces hosszabbítás. A ráadásban azonban hiába nyomtak a füzesgyarmatiak, a vendégek találtak be és jutottak tovább a legjobb 32 közé.

A Fővárosi Vízművek és a Hódmezővásárhely kiejtése után az FSK-nak a harmadik kör jelentette a végállomást a kupaküzdelmekben.

Füzesgyarmati SK–Credobus Mosonmagyaróvár 1–2 (0–1, 1–1, 1–2) –hosszabbítás után

MOL Magyar Kupa, 3. forduló (a 32 közé jutásért). Füzesgyarmat, 200 néző. V: Sándor Cs.

FSK: Fildan – Raducu, Urbanowski, Vaszilijevics (Bódis, 62.), Pataki, Oltean, Achim S., Cigan (Bartók, 106.), Szabó B. (Bánfi D., 62.), Kis Sz. (Popescu, 46.), Orovecz (Bajor, 83.). Vezetőedző: Szabados Tamás. Szakmai koordinátor: Boros Tibor

Mosonmagyaróvár: Slakta – Debreceni (Szabó R., 66.), Jaszarevics (Simita 76.), Sajbán, Horváth K., Illés D. (Monori, 66.), Szalka (Dezamits, 90.), Gáncs (Buglyó, 76.), Papp Sz., Deák, Múcska. Megbízott edző: Horváth Csaba

G: Popescu a 92., ill Deák a 12. és Sajbán a 105. percben. Kiállítva: Popescu a 118. percben. FSK jó: Fildan, Popescu, Bódis, Pataki

Boros Tibor: – Objektíven nézve a találkozót, az ellenfél az első félidőben fölénk nőtt, a másodikban már egyértelműen egyenrangú rivális voltunk. Viszont a magam és a klubom nevében is felháborítónak tartom az irányunkba való hozzáállást, ez teljesen elfogadhatatlan. Harcoltunk a továbbjutásért, de tőlünk független okok miatt ez nem sikerülhetett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában