Apa és két fia is egy csapatban játszik Sarkadkeresztúron

Az 1971. szeptember 17-én született id. Szabó Mózes 1985 óta igazolt játékos, a helyi csapat mellett megfordult a Sarkadi Kinizsiben, ám 2007-ben, 37 évesen úgy fordult az élete, hogy szögre kellett akasztani a futballcipőt, mivel a szakmája szerint hegesztő és lakatos sportember Svédországban talált munkát.

– Tizenkét évet húztam le kint, tavaly érkeztem végleg haza – meséli id. Szabó Mózes, aki harmadik fia, Marcell megszületése idején, 2014-ben két és fél hónapos szabadságra hazajöhetett Magyarországra.

– Nagyon hiányzott a foci, s bár Svédországban működött egy hatodosztályú csapat, korábban megsérült a bal lábam keresztszalagja, és már csak a munkám miatt is féltem újrakezdeni – folytatta az édesapa. – A nagyfiam, ifjabbik Mózes akkoriban már focizott a megye háromban. Gondoltam egyet, megcsináltatom a sportorvosit és visszatérek a pályára. Mózessel ekkor játszottam először együtt, emlékszem, az akkor a kényszerből Jaminában játszó Magyarbánhegyes vendégeként.

A szünetben álltam be, és az első támadásunkból gólt lőttem. Azt a szezont végig játszottuk, nyolc mérkőzést játszottunk és érmes helyen fejeztük be – mondta id. Szabó Mózes, aki a megye egyben két, a megye kettőben egy aranyérmet szerzett aktuális csapatával.

– Jó emlék az első közös mérkőzés, büszke voltam arra, hogy édesapámmal együtt játszhatok. Sokat passzoltunk egymásnak, én jobb oldali futóként, apa csatárként játszott – fűzte hozzá a huszonnégy éves ifj. Szabó Mózes.

A középső fiú, a csatár Milán tizenhat évesen már a megye hármas felnőttcsapatban játszott.

– Apával és a bátyámmal a Gerla elleni, kettő–kettőre végződő bajnokin futballoztam először együtt – emlékezett vissza a közelmúltra Szabó Milán.

Bátyja a sarkadkeresztúri foci újraindulásának történetét mesélte el.

– Nagyné Bondár Anikó elnök asszony a szezon előtt szólt, hogy újraindítják Keresztúron a csapatot. Apát is hívták, én az elején csak nézőként mentem ki a pályára. Láttam, hogy mezőgyánitól zsadányi játékosig mindenhonnan jöttek a csapatba, csak éppen a helybeli kevés. Végül csatlakoztam én is, és jól is érzem magam a csapatban – mondta ifjú Mózes, aki különböző időszakban, de játszott Sarkadon, három évig pedig a Békéscsaba UFC-ben.

– Fiatal kora ellenére Mózes fiam a csapatkapitány – vette vissza a szót id. Szabó Mózes. – Pali bácsi (Ogrincs Pál, a Sarkadkeresztúr edzője – a szerző) szűrőnek tett, jól építgetem a támadásokat, majdnem minden mérkőzésen játszom. Azért be kell osztani az erőt. Imádom a focit, és amíg bírja a lábam, játszani akarok. Nyolcvanöt kiló vagyok, csupán két kiló súlyfelesleg van rajtam. Sokan az alsóházba vártak bennünket, de a mezőny első felében, a hatodik helyen állunk, és az a célunk, hogy újra legyen egy igazi erős megye kettes csapatunk. A fiatalok hallgatnak rám. Mindannyiunknak nagy hajtóerő, hogy együtt futballozhatunk. Egyébként a nővérem fia is a csapat tagja, vagyis lassan a fél csapat a Szabó családból áll. Büszke vagyok, rájuk! – mondta őszinte szeretettel a hangjában az édesapa.

– A legkisebbik fiam, Marcell még csak hatéves, de addig akarok futballozni, míg nem csatlakozhat ő is ­hozzánk!