Tragédiák után került Csabára Munkácsy Mihály nagybátyja

Szalay Ágnes elmondta, hogy Reök István egy hosszas folyamat eredményeként, számos egyéni tragédiát követően került Csabára. Pesten színházkedvelők asztaltársaságából jött létre az Ellenzéki Kör, amely később Nemzeti Kör néven futott – politikai eszmecserék is folytak itt –, és egyetemistaként csöppent ebbe bele, majd ennek jegyzőjeként ténykedett.

Ismert mindenkit, akiről a tankönyvek írnak

Azaz 1837-től jelen volt a formálódó politikai ellenállás fősodrában, és ismert mindenkit, akikről a tankönyvek írnak, Batthyánytól, Kossuthtól kezdve Széchenyin és Deákon át Petőfiig, Jókaiig; minden politikai és közéleti eseményen részt vehetett. Érdekesség, hogy egy időszakban a kör elnöke Vörösmarty Mihály volt, és egy ülésen, 1844-ben felvetődött, hogy egy fiatal művész verseit ki kellene adni. Tehát Reök Istvánnak is volt köze ahhoz, hogy megjelent Petőfi Sándor első kötete.

Családalapítás után is szerepet vállalt a körben, kiállt mindig a haladás mellett. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, az első felelős magyar kormány idején a Klauzál Gábor-féle minisztériumban dolgozott. A forradalom és szabadságharc leverése után Borsodba menekült, ahol testvére nyújtott menedéket számára.

Elvesztette gyermekeit, elhagyta a felesége

Majd feleségével és egy gyermekével – miután a másikat elvesztette – Csabára jött. Később elhunyt másik gyermeke is, felesége pedig elhagyta. Sztraka Károly tanítónál lakott, akivel biztos találtak közös beszédtémát. Vélhetően Reök István szlovákul is meg tudta magát értetni, egyébként pedig remekül beszélt németül, franciául és latinul, valamint a természettudományokban kiváló jártasságot mutatott.

Azért adta asztalosinasnak, mert szerette

Így telt el egy év, magánéleti és szakmai válságokkal, mivel hivatalosan ügyvédként sem dolgozhatott. 1852-ben mondhatni örökbe fogadta elhunyt testvérének fiát, Lieb Mihályt, akit később a világ Munkácsy Mihályként ismert meg. A leírások szerint a kis Mihály elkényeztetett úri fiú volt, minden kortársa megjegyezte róla, hogy állandóan szaladgált, és hogy nem mutatott érdeklődést a tudományok iránt, pedig iskolába is járt. 

Ezért mondta azt a későbbi festőfejedelemnek a nagybátyja, hogy nem szeretné taníttatni, és felvetette, hogy mi lenne, ha asztalos lenne. Szalay Ágnes hangsúlyozta, hogy Reök Istvánt olykor szívtelennek festik le, aki nem szerette a gyermeket, de ez nem igaz, és pont azért adta asztalosinasnak, hogy egy olyan szakmát szerezzen, amellyel tud boldogulni, amelyből meg tud élni, amelyet megbecsülnek. Hozzátette, hogy a géniusz tehetségét Szamossy Elek fedezte fel, és ő győzte meg a nagybácsit, bár Reök István nem hitte, hogy a festészettel valamire is viszi.

Kúriát is építtetett magának a Gyulai úton

Reök István közben, 1853-ban visszakapta az ügyvédi diploma érvényességét, gazdálkodó lett, uradalmi munkákban is szerepet vállalt, majd 1860-tól részt vett az újjászerveződő Békés vármegyei életben tisztviselőként. Neki köszönhető a csabai színjátszás ismételt felvirágoztatása, és ő vetette fel 1871-ben először, hogy mi lenne, ha az addigra órási fejlődésen átesett Csaba lenne Békés vármegye székhelye.

Az 1870-es években belvárosi kúriát építtetett magának a Gyulai úton, szemben a Steiner-Omaszta-kúriával, azaz a mai Munkácsy Emlékházzal – ezt a rezidenciát rá száz évre, az 1970-es években a kórház építése miatt lebontották. Nem élvezhette azonban a kúria kényelmét sokáig: 1877-ben elvesztette legkisebb gyermekét. Rá pár napra saját kezével vetett véget életének a Körös-parton. A Bogárházi temetőben helyezték örök nyugalomra, a sírhelye most is megtalálható ott, és azt rendszeresen gondozzák a városvédők, városszépítők.