Minden téren a legjobbra törekszik a sarkadi háziorvos, dr. Szabó Zoltán – podcasttal

– Amikor az interjú időpontját beszéltük, említette, hogy csak rendelési idő után tudunk találkozni. A rendelési idő szent és sérthetetlen?

– Így van. Ez egy 1400 lelkes körzet millió feladattal, hét éve előjegyzési rendszerrel dolgozunk, másként nem is menne. Ritkaság, hogy 12 óra előtt üres a váró. A betegek telefonon bejelentkeznek, és időpontra jönnek. Az, ami régen volt, hogy reggel harmincan verték az ajtót, köztük a sürgősen ellátandóval, a gondozásra szoruló kismamával, a két napja hasfájóssal és a három éve derékfájóssal, tarthatatlan volt. Az orvoshoz járás nem arról szól, hogy három órát vár a beteg a rendelőben. Máshogy nem lehetne ellátni napi 50-60 pácienst, csak a kapkodás menne. 25 éve csinálom ezt a praxist, sok mindent kipróbáltam, és ez az előjegyzéses rendszer az, ami bevált.

– Mi vitte az orvosi pályára?

– A kedvenc tantárgyaim közé tartozott a biológia, a fizika és a kémia, és már a gimnázium első évében eldöntöttem, hogy erre a pályára készülök, ennek megfelelően vettem fel a fakultációkat is. Akkoriban 17-18-szoros túljelentkezés volt az orvosi képzésre. A felvételin összesen 120 pontot lehetett szerezni, nekem 118 volt, 1985-ben 116-tal nem is lehetett bekerülni.

– Végzés után kórházban kezdett, később jött csak a háziorvosi szolgálat.

– Több kanyar is volt az elején. Sebésznek készültem, de szembesültem azzal, hogy a környékben nem leszek az. A szívem másik csücske a belgyógyászat, a kardiológia volt, így ezen a területen dolgoztam. Azonban úgy hozta a sors, hogy eljöttem a kórházból. Adódott a lehetőség, hogy Sarkadra kerülhessek háziorvosnak – egyébként a nagyszülőkig mindenki sarkadi a családban –, ami nem volt teljesen újdonság, mivel a katonaság alatt egy éven át polgári szolgálattal segítettem Sarkadon a háziorvosi ellátást. 1998. február 1-jén kezdtem ebben a rendelőben a munkát, 25 éve itt vagyok, közben a járóbeteg-szakellátóban hasznosítom a belgyógyászatot, valamint a szomszédos idősotthon orvosi feladatait szintén ellátom. Akad tehát tennivaló.

– Mi a hitvallása?

– Maximalista vagyok. Ha valamit elvállalok, akkor azt csak úgy tudom elképzelni, hogy abban a tőlem telhető maximumot nyújtom. Ha rajtam kívül álló okok miatt ez nem lehetséges, akkor azt elengedem. Félmunkát nem végezek, bele sem kezdek. És ha én megteszek mindent, akkor a betegtől is azt várom el, hogy tegyen meg mindent a saját egészségéért. Az is egy életen át elkísér, amit egy kedves professzorom mondott: minden beteget úgy kell kezelni, meghallgatni, ellátni, mintha az a családtagom, a rokonom lenne. Ez a garancia az alapos és megszokott színvonalra.

– Húsz éven át elnökként vezette a Sarkadi Pelikán Vadásztársaságot. Honnan jött a vadászat?

– A természet szeretetéből. Gyermekként a határt jártuk, szinte mindig kint voltunk, és iskolásként hívtak minket a vadászatokra hajtónak. Amikor visszakerültem Sarkadra, felelevenítettük ezeket a kapcsolatokat. Levizsgáztam. 2000-ben választottak elnöknek, sok probléma volt, kihívásnak tekintettem, hogy rendet tegyek. Aztán úgy alakultak a dolgok, hogy lemondtam, elengedtem ezt a történetet, immár egy másik vadásztársaság tagja vagyok.

– Melyik trófeára a legbüszkébb?

– Sok szép vadat ejtettem 1992 óta, a környező országok közül többen vadásztam, de nagyon messzire nem jutottam, így a bakancslistán szerepel egy afrikai szafari, egy kamcsatkai vagy egy kanadai vadászat. De nem a trófea mérete, mennyisége a lényeg. Hanem az, hogy egy kikapcsolódási lehetőséget jelent ebben a taposómalomban, mint ami az egészségügy. Volt, hogy csak kimentem a lesre, egyszerűen csak pihentem, nézelődtem a távcsővel, közben jöttek a vadak. Amikor hazamentem, akkor jutott eszembe, hogy elfelejtettem betölteni a puskát. Csak az erdőt hallgattam.

– Kézenfekvő volt, hogy a vadászat mellé társul a koronglövészet is?

– Senki sem születik puskával a kezében, és úgy gondoltam, hogy nem a vadakon kell gyakorolni. Jött egy lehetőség, Békéscsabán, a repülőtérnél kezdtük el a koronglövészetet barátokkal. Egyre több versenyre kerültem el, végigjártuk, végiglőttük a kontinenst. Évek óta a vármegyei vadászkamara sportlövő bizottságának elnöke vagyok, felfuttattuk itt is ezeket a versenyeket. Ahogy a vadászat, úgy a koronglövészet révén is olyan barátságok köttetek, amelyek mai napig tartanak, és olyan olyan helyekre jutottam el, ahova másként nem lett volna lehetőségem.

– Kapott Sarkad Város Sportjáért, Sarkad Város Egészségügyéért díjat korábban, most pedig Sarkadért kitüntetést. Melyiket tartja a legnagyobb becsben?

– 2000-ben, amikor kaptam a Sarkad Város Sportjáért díjat, nagyon ment a koronglövészet, az egészségügyi dolgozók világbajnokságán három arany- és egy ezüstérmet szereztem. 2010-ben, amikor immár 12 éve koptattam a rendelő székét, illetve egy betöltetlen körzetet szintén vittem, jött a Sarkad Város Egészségügyéért elismerés. Szerintem most azt díjazták, amit összességében tettem eddig Sarkadért, azt, hogy 20 éven civil szervezetet is vezettem, hogy két évtizeden át a választási bizottság elnöke ugyancsak én voltam. Mindegyik díjra büszke vagyok, mindegyikre másért.