Gyulai Szakképzési Centrumban

2023.08.31. 11:30

Több diákkal kezdődik a tanév Gyulán

Többen kezdik meg tanulmányaikat szeptember 1-én a Gyulai Szakképzési Centrumban, mint az előző tanévben. A szakképzés továbbra is érezhetően népszerű mind a fiatalok, mind a felnőttképzés iránt érdeklődők számára.

Papp Gábor

Ablakok és ajtók készülnek a Harruckern Iskola műhelyében

Fotó:  Bencsik Ádám

 – A nappali tagozaton tanulók számát tartani tudtuk, felnőttképzésben pedig lényegesen többen vesznek részt, mint az előző tanévben – nyilatkozta hírportálunknak Simon István Tamás. A Gyulai Szakképzési Centrum kancellárja elmondta, mindez a demográfiai adatok függvényében egyértelműen kedvező tendenciának számít.

– Természetesen sokat számít, hogy a szakképzésben nappalis tanulói jogviszonnyal rendelkező diákok ösztöndíjat kapnak, illetve a munkaerő-piacon nagy kereslet mutatkozik a jól képzett szakemberek iránt. Emellett mostanra olyan változások léptek életbe, hogy a technikumot jó eredménnyel elvégző diákok számára egyenes út vezet a hasonló képzést folytató egyetemre, ahol elmélyíthetik a nálunk megszerzett tudást, magasabb végzettséget szerezhetnek. – tette hozzá Simon István Tamás. A szakképzési ösztöndíjat nappalis tanulói jogviszonnyal rendelkező tanulók kapják, összege tanulmányi eredménytől függően havi 8000 és 59 ezer forint között mozog. Ezen kívül egyszeri pályakezdési juttatásra is jogosultak, melynek összege a szakmai vizsga eredményétől függően 133 ezer és 302 ezer forint közötti.

A kancellár kiemelte, hogy Orosházán több kilencedik évfolyamos fiatal kezdi meg tanulmányait, mint egy évvel korábban. A szakmák népszerűségével kapcsolatos kérdésünkre kifejtette, továbbra is a turizmus-vendéglátás, a pincér, a szakács, a cukrász és a gépész szakok a legkedveltebbek, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy Szarvason például elérhető az oktatási szakasszisztens képzés, amelyet csak néhány intézmény szervez az egész országban. Az újdonságokról szólva elmondta, bővültek az egészségügyi képzések, amelyek már az egyéni tanulási utat követő műhelyiskolások számára is elérhetők.

Simon István Tamás kitért arra, hogy szeptember elsejétől a Gyulai Szakképzési Centrum működteti a sarkadi gimnáziumot, ami új és komoly kihívást is jelent számukra, hiszen korábban gimnáziumi képzésük nem volt. Az átadás-átvétel a Gyulai Tankerületi Központtal lezárult, aminek eredményeként a teljes sarkadi középiskola ismét egy fenntartó alá kerül. A város és a térség diákjai számára a gimnáziumi képzés ugyanúgy elérhető marad, mint korábban.

A Gyulai Szakképzési Centrum az elmúlt időszakban, így a nyár folyamán is több fejlesztést valósított meg: – Elsősorban a nyílászárók cseréjére helyeztük a hangsúlyt. Ez a folyamat évek óta zajlik, de a megváltozott körülmények miatt még inkább felgyorsítottuk a beruházásokat – fogalmazott. – A fejlesztésekkel az energetikai költségeket is csökkentettük. Simon István Tamás szólt arról, hogy a centrumon belül egy karbantartói csapat teljes körű kivitelezést végez ilyen beruházások esetében.

A kancellár emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években több szakmai fejlesztést is megvalósítottak, például oktatórobotokat és CNC esztergákat szereztek. Ezek után pedig szabad források álltak rendelkezésre épületenergetikai munkálatokra.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában