Csaba Nap

2023.07.08. 19:49

Rekordgyorsan elfogyott a félezer Csaba szelet – galériával

Félezer Csaba szeletet osztottak szét szombaton délután Békéscsabán, a Szent István téren megtartott Csaba Napon. A programsorozat számos érdekességgel, programmal várta a látogatókat, és az említett sütemény mellett a kiváló Csabai kolbászból is kóstolhattak az érdeklődők.

Papp Gábor

A Csaba szelet évtizedek óta kedvelt édessége a városban élőknek.

Fotó: Hajdú Hetény

A megyeszékhely főterén a júliusi nagy meleg ellenére  már a kora délutáni órákban kifejezetten sokan jöttek össze. A Békés Megyei Népművészeti Egyesület színes programkavalkáddal várta az érdeklődőket, különösen a gyerekek találhattak könnyen a kedvükre való elfoglaltságot. Berta János, Jimmy bohóc vásári meséjével ezúttal is elvarázsolta a kicsiket és a nagyokat, és az erősen interaktívvá váló történetbe még a városházára érkező násznépet is beleszőtte. Emellett volt kézműves foglalkozás, játszóház, ugrálóvár, lufihajtogatás is. 

Délután négy órakor a polgármesteri hivatal nagy kapujánál elkezdték osztani az ötszáz Csaba szeletet.

Nagy Ferenc alpolgármester – aki maga is tevékeny részt vállalt a finomság kiosztásában – hírportálunknak elmondta, a város lakóinak van egy jogos elvárásuk arra, hogy legyenek programok.

– Ezt az utat a kolbászfesztivál nyitotta meg, ami megmutatta, hogy mekkora szükség van a közösségi rendezvényekre – tette hozzá. – A kolbászfesztivált megelőzően leginkább a hagyományos ünnepeken május elsején, gyermeknapon, augusztus 20-án voltak nagyobb rendezvények, azután felmerült, hogy nem csak ezeken az alkalmakon érdemes programokat szervezni. Ennek egyik folyományaként hívták életre évekkel ezelőtt a Csaba Napot, amely a városi nyári események egyik fontos pontja. Hozzátette, az időpont jó választás azért is, mert az év ezen szakaszában mindig kedvező az időjárás. Hosszú távon a Csaba Nap pedig egy nagyszerű városi fesztivállá, egy programsorozat kezdetévé nőheti ki magát, amelynek idegenforgalmi ereje is lehet.

Nagy Ferenc kiemelte, a szombati programban a békéscsabai Munkácsy-negyedet alkotó intézmények működtek együtt, amit Varga Tamás alpolgármester koordinált. A bábszínház, a Csabagyöngye Kulturális Központ, a múzeum, illetve a könyvtár közösen állították össze a rendezvényt, és – emelte ki – emellett augusztus 20-ig nagyon színes eseménykavalkád, kiállítások, előadások, koncertek várják majd a békéscsabaiakat, valamint a városba látogatókat. Az alpolgármester úgy vélekedett, a programok évről évre bővebbek és színesebbek lehetnek. Szólt arról, hogy szombaton este a Milagro-Santana tribute és a Cry Free-Deep purple tribute ad koncertet. 

A kiosztott félezer Csaba szelettel kapcsolatban felelevenítette, már gyermekkorában, a ’70-es években is a legkisebbek és az idősebbek egyik kedvencének számított a Csaba szelet a városban.

– Ez azóta is megmaradt, és szombaton rekordgyorsasággal, talán alig tíz perc alatt kiosztottuk az ötszáz Csaba szeletet – fogalmazott. – Biztos vagyok benne, hogy mindez a sütemény népszerűségének szól, és talán alátámasztja azt is, hogy jó döntés volt a Csaba szeletet választani a rendezvényhez.

A kiváló csabai kolbász is szerepet kapott

Egy másik Békéscsabára jellemző, a város nevével összeforrt, igaz nem édes, hanem sós finomság is szerepet kapott a szombati programon. A Csabai Kolbászklub Egyesület közreműködésével ingyenes sültkolbász-kóstolót tartottak, és ezért a kiváló ételért is nagyon sokan álltak sorba.

– Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a városnak a csabai kolbász az egyik jelképe – hangsúlyozta kérdésünkre Nagy Ferenc. Az alpolgármester kifejtette, a finomság ezért is méltán zárkózott fel a Csaba Nap gasztronómiai kínálatába.

– Azt hiszem, az évszázados receptek alapján készülő csabai kolbász méltán kedvence valamennyi korosztálynak – folytatta a gondolatot. – Úgy gondolom, hogy ennek az értéknek minden békéscsabai ünnepnél helye kell, hogy legyen, hiszen ez a mi a jelképünk, meg kell ismertetni mindenkivel, és ha azt akarjuk, hogy a Csaba Nap is egyre nagyobb vonzerő legyen, akkor kiemelt szerepet kell biztosítanunk a kiváló étel számára.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában