2023.07.06. 15:05
Buszvárókat telepítettek, figyelnek a tanyákon élőkre Jaminában
Buszvárókat telepítettek a tanyákon élők számára – ismertette Facebook oldalán Opauszki Zoltán tanácsnok jaminai önkormányzati képviselő.

Nem áznak meg, ha esőben kell a buszra várni.
Forrás: Facebook
Hangsúlyozta: a tanyákon élő családok is ugyanolyan fontosak a város számára, mint a belvárosban, belterületen élők. Ezért fokozott figyelmet szentelnek a földes utak, dűlők rendbetételére, karbantartására. Csak a mostani tavasszal a körzetében 19 kilométernyi földes út és dűlő gréderezése történt meg.
Ugyancsak fontosnak mondta, hogy a tanyákon élők számára, akik a távolsági buszközlekedést igénybe véve jutnak be a belvárosba, fedett buszvárót biztosítsanak. A családokkal egyeztetve, a kérésükre több buszvárót telepítettek az elmúlt időszakban a 44-es mentén, az úgynevezett képviselő alapból.
Jelezte: most a környéken élők kérésére a 44-es mellett, a Megyeri iskola nevű megállóhoz tudtak buszvárót telepíteni. A Csabatáj megállónál pedig cserélték a korábban összetört üveget.