Békés vármegye

2023.06.17. 16:42

Visszatértek a bakcsók a Csanádi pusztákra

A Körös-Maros Nemzeti Park Csanádi puszták részterületére idén a szokásosnál később, csak május közepén tértek vissza a bakcsók. A gémféléink közül ők kezdenek a legkésőbb költésbe – írta meg a napokban a nemzeti park. Ismertették, a bakcsó egy kistermetű, gémféle madár, melynek sajátossága, hogy vonuló, a telet Afrikában tölti. Általában áprilisban érkeznek vissza a hazai költőterületeikre, idén azonban valamilyen okból több hetes késéssel jelentek meg.

Vásári Erzsébet

A bakcsók többnyire ártéri erdőkben, vagy nagyobb halastavak nádasaiban költenek, a Csanádi pusztákon azonban a Nagy-Zsombék mocsara mellett, szürke gémek társaságában fészkelnek. A korábbi évekhez hasonlóan idén is tíz pár költ a területen. A szürke gémeknél már nemsokára kikelnek a fiókák, a bakcsók viszont még csak most kezdik a fészkek tatarozását.

Megtudtuk, a nászidőszakban a bakcsók tollruhája jóval élénkebb színű, mint máskor, ráadásul ilyenkor hosszú, „kettes” tollbóbitájuk van, lábuk pedig élénk narancssárgásra változik. A többi gémfélével ellentétben alapvetően éjszakai aktivitású madarak, szürkületkor indulnak a táplálkozó-területre vadászni. Repülés közben gyakran hallatják jellegzetes „kvakk-vakk” hangjukat. Népies nevük „vakvarjú”, amit egyrészt hangjuknak, másrészt a dolmányos varjúhoz hasonló méretüknek köszönhetően kaptak. Tehát a „Csip-csip csóka, vak varjúcska” kezdetű gyerekmondókában is tulajdonképpen a bakcsóról van szó.

Végül elárulták, a bakcsók általában 3-4 tojást raknak, fiókáik nyár közepén repülnek ki. A többi gémféléhez hasonlóan halakat, vízi gerinceseket, alkalmanként pedig rágcsálókat és rovarokat is fogyasztanak. A fiókanevelés időszakában pedig nemcsak éjszaka, hanem nappal is vadásznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában