2023.06.18. 14:52
Gyönyörű amurok akadtak horogra a Peresi-holtágnál
Óriási, 21, illetve 13 kilós amur fogott a Mezőtúr és Gyomaendrőd közötti Peresi-holtágból Tóth Benjamin. A kiváló horgász elmondta, délelőtt pakolt ki a nyaralóba, a Peresi-holtág partjára kikapcsolódás és egy éjszakai harcsázás reményében.
Tóth Benjamin az egyik nem mindennapi példánnyal.
– Nap közben a csalihalak nem akadtak horogra, így a bajszosok most megúszták. A növényevők kerültek célkeresztbe. Estére tigrismogyoró, és gumikukorica került a horog alá, a megszokott helyre pedig egy pótkocsi kukorica. Ez tetszett meg éjszaka a nádrágóknak. Éjfél után nem sokkal egymást követve ébresztettek – számolt be a fejleményekről.
„Az első jelentkező 13, a második 21 kilogrammot nyomott.” A halak küzdelmét az egyik merítő szákja bánta. A fárasztás olyan 15 percet vett igénybe, elsősorban a stég előtt. Benjamin a halak súlyának lemérést követően azonnal engedte is vissza a vízbe a két gyönyörű példányt.