2023.04.03. 13:14
Nagyszénáson megtelt a tér húsvéti hangulattal
Megtelt a település főtere vasárnap. Gyerekek, családok, sok fellépő tette emlékezetessé 2023-ban a virágvasárnapi programot, aminek a megrendezésére pályázott és nyert a Nagyszénási Kulturális Központ forrást.

Fotók: Tüskés Tibor
Locsolóverseket lehetett mondani (tizenketten vállalkoztak erre), nevezhettek hímestojásokkal is az érkezők, de rengeteg kreatív ötletet lehetett megvalósítani a kézművesekkel.
Népi játszótéren élvezhették a tavaszi időt a gyerekek. Kitelepültek a civilek, ott voltak a foltvarrók, a vöröskeresztesek is. A színpadon folyamatosan váltották egymást a fellépők sok mókát hozva és kacagást kiváltva közönségükből.

A Polgári Egyesület Nagyszénás már korábban feldíszítette a település központjában álló szökőkutat a húsvét jegyében, ezen a rendezvényen pedig bemutatták tagjaik a locsolkodás népszokását. A finom falatokról is gondoskodtak és arról, hogy mindent ingyen biztosítsanak gyereknek, a felnőtteknek egyaránt.
