Knezsik István

2022.10.22. 16:38

Útjába esett a csabai kolbász, ma már hazajön

Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke szinte már hazajön a Csabai Kolbászfesztiválra, idén is számos, rangos elismerést ajánlott és adott át, például a fődíjakat a szárazkolbászversenyen.

P. G.

Knezsik István a kolbász szerelmese lett

Tatabányai, de az autós egyesület vezetőjeként, az autózás szerelemeseként járja az országot, és így került sok-sok évvel ezelőtt a Csabai Kolbászfesztiválra is. Úgy magával ragadta a rendezvény hangulata, hogy nélküle el sem kezdődhetett a fesztivál.

– A kolbász szerelmese lettem, vagyok, vadászok a kézművességre, vagyis a csodálatos csabai és környékbeli vastagkolbászokra – ecsetelte Knezsik István. – Nem bírom ki, és már a füstön is megvágom a kolbászt, építettem egy 100 szál befogadóképességű tárolót, mert megtanultam azt is, hogy a kolbász minőségének megőrzésénél lényeges a tárolás.

Az Autós Nagykoalíció elnöke elmondta, a hagyományőrzés, a szeretet, az összefogás mintarendezvénye a Csabai Kolbászfesztivál, a vidéki emberek életérzését, önzetlen vendégszeretetét mutatja be. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában