A Művész Kávéházban mutatta be új gyűjteményes novelláskötetét Szakács István Péter

– Az irodalom a lélek fényűzése. Egy olyan világ, ahol kinyújtózhat a meggyötört ember, ahol megfeledkezhet a mindennapokról, ahol kinyílik egy varázsajtó – mondta Szakács István Péter. Beszélt arról, hogy a családtörténete is egy kalandregény. Felmenői között van Bethlen Gábor erdélyi fejedelem ételkóstolója, édesanyja ágán rengetegen voltak pedagógusok, de rokonai között fellelni idegenlégióst is, akinek nyugdíjából egy bőröndnyi francia könyvet vett.

A kanadai magyar művek között vannak egyszerűbb alkotások, amelyek azt ecsetelik, hogy a szerző hogyan emigrált, hogyan dolgozott, hogyan vált kanadaivá, és általánosságban elmondható a kanadai magyar irodalomról, hogy a költői vonal erőteljesebb a prózainál. De van például egy angol nyelven írt, szerelmi sztorit kibontó, 1956-os háttérrel megírt könyv, amellyel szinte minden könyvesboltban lehet találkozni, és amelyet rengeteg nyelvre, franciára, olaszra is lefordítottak.

Szerinte érdekes feltenni a kérdést, hogy mi történik az emberrel, ha idegen környezetbe kerül, hogy miért fontos számára az írás, hogy miként viszonyul az óhaza és az új otthon iránt. Emellett mi van akkor, ha a cenzúrát követően teljesen szabaddá válik, ha azt írhat, amit csak akar – és azt veszi észre, hogy nincs is, aki olvassa.

Farsangi komédiákat is írt – amelyek aztán Gimicsodavilág címmel jelentek meg – Steven Cook álnéven, majd saját néven, és ezeket a tanárok elő is adták, kibújva a saját bőrükből. Ezt és a próbákat igazából egy közösségfejlesztő terápiának szánta a kollégái számára, akik élvezték a reflektorfényt, hogy amíg a kémiadolgozatok idején nem, addig az előadásokon tomboltak a diákok, hogy a tanáriban nem, de a színpadon azért lehetett a másiknak szerelmet vallani.

– Hogy miként lehet a napot 25 órásra nyújtani? Egy órával hamarabb kell felkelni – mondta Szakács István Péter, ismét felvillantva humorát a békéscsabai irodalmi esten. Úgy véli, hogy ha szereted, amit csinálsz, akkor soha többé nem dolgozol. Neki az irodalom a szerelem, a szórakozás, a tanítás örömet jelent számára, és megpróbálta tanítványaival is megszerettetni az irodalmat.

Az angyalok átjárója című gyűjteményes novelláskötetéről is mesélt. Öt korábbi könyvéből kiválasztott öt-öt alkotást, és azokat tette kronológiai sorrendbe. A mágikus realizmus irányzatát képviseli, ami szerinte egy magatartásforma. Szerinte sok mindenkitől lehet tanulni – leginkább azt, hogy hogyan nem szabad írni vagy nem szabad tanítani. Ő nem készült írónak, csak tanárnak, de aztán megtapasztalta, hogy az irodalom óvóhely és játszótér, pokol és paradicsom.