Családi piknik

2022.09.03. 18:27

Kiváló remekek születtek a gyulai gulyásfőző versenyen

Immáron a hatodik családi pikniket rendezték meg szombaton Gyulán, a Wesselényi-tó partján. Az esemény keretében életre hívott gulyásfőző-versenyen harminc csapat mérette meg magát, amelynek tagjai igazi ételremekeket készítettek.

Papp Gábor, [email protected]

Fotók: Bencsik Ádám

Kónya István önkormányzati képviselő, alpolgármester elmondta, a családi pikniket hagyományosan minden év szeptemberének első szombatján rendezik meg.

– Idén is úgy gondolkodtunk, hogy a főzőverseny résztvevőinek hagyományos magyar ételt, tradicionális gulyást kellett elkészíteniük. Harminc csapat „állt rajthoz” a megmérettetésen, amelyek tagjainak a hungarikum gyulai kolbászt is meg kellett valamilyen formában jeleníteniük az ételben – fogalmazott Kónya István. 

– A csapatok nagy része belefőzte a fogásokba, de volt olyan csapat, amely ledarálta a gyulai kolbászt, majd levesbetétet készített belőle, és volt olyan, aki tésztába tette a kolbászt, és úgy került az később a levesbe. 

 

Kónya István kifejtette, idén is számos programmal kedveskedtek a látogatóknak, a gyerekek számára bűvészbemutatót, Python Magic Showt szerveztek, Pepe manó mesélt a legkisebbeknek, volt ugrálóvár, kézműves foglalkozás, lufihajtogatás, buborékfújás, csillámtetoválás. Megtartották az elmaradhatatlan labdarúgó mérkőzést is, amelyen Észak-Törökzug válogatottja Zerind település csapatával játszott rangadót. Ezzel párhuzamosan a négyhektáros Wesselényi-tó partján gyermek és felnőtt horgászverseny zajlott, délutáni kezdettel pedig retro party zárta a pikniket.

A főzőcsapatok között ott volt a Gyulai Kert- és Tanyatulajdonosok Egyesülete is. Mint azt Nyíri Mihály elnöktől és Sándor Jánostól, a csapat szakácsától megtudtuk, sertéscomb és csülökhús volt a gulyás fő összetevője, amibe természetesen hagyma, paprika, paradicsom, fűszer, burgonya, csipetke, és összeaprítva gyulai kolbász is került. Az egyesület égisze alatt ötvenhárman vettek részt a programon, még egy harmonikás is szolgálta a jó hangulatot.

Nyíri Mihály elmondta, a piknikhez kapcsolódott egy helyi termékbemutató, ahol lézertechnikával készült díszeket, különleges szappanokat, díjnyertes sajtokat, chiliszószokat, süteményeket, mézeket ismerhettek meg az érdeklődők.

 

Ambrus György, olimpiai aranyérmes, Venesz-díjas mesterszakács, a zsűri elnöke elmondta, a csapatok sertésből, marhából, illetve az egyéb kategóriában vadból és szárnyasból készítettek gulyást. A szakember Bondár Lászlóval és Kiss Józseffel alkotta a zsűrit.

A résztvevők a gyulai páros kolbászt többféle módon használták fel. Volt, akik kimondottan kolbászmorzsát készített belőle, más szintén ezt tette, de a kolbászmorzsát később burgonyagombócba töltötte, és úgy főzte bele a levesbe. Minden résztvevő nagyon odafigyelt mind a technológiára, mind a higiéniára.

 

Ízlésesen is tálaltak a csapatok

Ambrus György kiemelte, jó színvonalú főzőversenyt értékelhettek. Mint mondta, a csapatok nagyon odafigyeltek a hőmérsékletre és az egységes, ízléses tálalásra. Volt, aki cipóban, más különleges cserépedényben vitte a zsűri elé a levesét. A gulyás mint hungarikum mellé előkerült a szintén hungarikum szegedi paprika és makói hagyma, és mindenki házi kenyeret is sütött. Az egyik különdíjas csapat pedig meglátogathatja a luxemburgi világbajnokságra készülő Békés Megyei Culinary Teamet, amelynek menedzsere Ambrus György.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában