Pusztulnak a kagylók a Körösökön

– Bár tudvalévő, hogy bizonyos halak szintén előszeretettel táplálkoznak állati tetemekkel, többek között a harcsa is, azonban ennek a halfajnak a „köztisztasági” szerepét csak most ismertük fel igazán. Sikerült a Körös egy szakaszán megfigyelnünk és dokumentálnunk, ahogy több tucat 3-8 kilogramm súlyú példány, szűnni nem akaró étvággyal, órákon keresztül fogyasztotta a felszínen lebegő kagylótetemeket, összességében több száz darabot tűntetve el a felszínről – olvasható a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége közösségi oldalán.

Minden eléjük kerülő kagylótetemet bekebeleztek, az adott folyórészt tisztán tartották. A megfigyelés jól rávilágított a harcsák egy olyan ökológiai szerepére, amelyről kétségkívül – és a harcsákra nézve méltatlanul – kevés ismerettel rendelkezünk.

Az eseménysorral kapcsolatban halgazdálkodóként az is megerősítést nyert számukra, hogy folyóvizeink örvendetesen erős harcsaállománnyal rendelkeznek – különösen az adott korosztályból –, és az ökoszisztéma nélkülözhetetlen elemeiként megérdemlik a szükséges kíméletet.

Ennek tükrében kérik a horgászokat, hogy ha elpusztult kagylókkal táplálkozó harcsákat látnak a vízfelszínen, tanúsítsanak önmérsékletet a megfogásuk iránt, és a vizeink egészsége szempontjából fontos „takarítókat” ne háborgassák. 

A folyóinkon lecsengőben lévő kagylópusztulást nem vízélettani/minőségi problémák okozták, erről dr. Gorda Sándor halászati szakmérnök, halgazdálkodási szakértő, a KHESZ Halgazdálkodási Bizottsága elnöke is állást foglalt.

– Az elmúlt napokban, naponta változó mennyiségben kisméretű elpusztult kagyló tetemek jelentek meg a Körösök vízfelszínén. A kagylóhús vizsgálatakor megállapítást nyert, hogy azok mindegyike friss, nincsenek bomló állapotban, azaz helyben képződtek és nem a vízzel jöttek, amit az is alátámaszt, hogy a vízhozam nagyon alacsony, így gyakorlatilag nem is igazán folynak a Körösök.

Az elpusztult kagylók feltételezhetően az invazív és folyamatos terjedésben lévő ázsiai eredetű nagy kosárkagyló (Corbicula fluminea) faj egyedei lehetnek, mivel méretük nem nagyobb, mint 1-2 cm. 

A partszéli sekély vízben gyűjtött kagylók mindegyike az amuri kagyló (Sinanodonta woodiana) fajhoz tartozott és élő állapotban volt a 4-5 cm-es egyedektől a nagyméretű 15-20 cm-es megvizsgált példányokig. 

A területen vándorkagyló (Dreissena sp.) csak kis számban, elsősorban a vízbe bedőlt fákon található. Mivel a kagylók faji meghatározása minden esetben a kagylóhéj alakja, mintázata és színe alapján történik, teljes bizonyossággal csak a mederből vett iszapminta és az abban található kagylóhéjak vizsgálatát követően állapítható meg pontosan, hogy melyik faj egyedei hullottak el tömegesen. Feltételezhető, hogy a faj egyedei a túlszaporodásból adódóan az amuri kagylóhoz hasonló okok miatt (atkafertőzés) pusztulnak el.

Aggodalomra azonban nincs ok, mert a tetemek frissek voltak, így a halak tömegével fogyasztották el őket. Elsősorban a harcsa több méretének és korosztályának megjelenését figyelték meg az öblözetekben összegyűlt kagylókon, de észlelték pontyok és nagyobb testű dévér keszegek intenzív kagyló fogyasztását is. A helyszínen mért felszíni vízminőség értékek megfelelőek voltak (29.13 oC, 93,35 % és 7,11 mg/l oxigénkoncentráció és tartalom, 7,98-as pH). - derült ki dr. Gorda Sándor állásfoglalásából.