2022.06.16. 13:55
Félmilliárd forintot fordítottak zöldítésre Szarvason
Befejeződött az 500 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével megvalósuló fejlesztés Szarvason, amely a fenntartható fejlődés érdekében valósult meg – tájékoztatta hírportálunkat Babák Mihály polgármester. A projekt több mint tíz helyszínt érintett a településen.

Fotók: Für Henrik
– Zöldinfrastruktúra fejlesztése Szarvason a fenntartható fejlődés érdekében címmel valósult meg beruházás 500 millió forintos európai uniós támogatásból, amely több mint tíz helyszínt érintett a településen – tudtuk meg Babák Mihály polgármestertől. Hangsúlyozta, a projekt célja az volt, hogy a fejlesztések javítsák Szarvas általános környezeti állapotát, segítsék a város fenntartható fejlődési pályára állítását, hozzájáruljanak a TOP gazdaságfejlesztési céljaihoz, a település térségben betöltött központi szerepkörének erősítéséhez, valamint a lakosság megtartásához.
A városvezető részletezte, a fő projekthelyszínen, az Erzsébet-ligetben a zöld felület fejlesztését célozták meg, amelynek kapcsán tájhonos fákat, cserjéket, a holtág partján pedig mocsárciprusokat ültettek, illetve borostyánt távolítottak el. Továbbá felújították a gyalogossétányokat, korszerűsítették a közvilágítást, a régi mulcsos futópálya helyett pedig egy új, rekortán burkolatú futópályát építettek 1150 méter hosszon, 2,2 méter szélességgel. A Ciprus-ligetben továbbá egy új gyalogoshidat is építettek.

Babák Mihálytól megtudtuk, az önkormányzati üdülő előtt a védett növényfajok élőhelyének rehabilitációja valósult meg. Az Erkel téren, a Szentesi út mellett, a fürdővel szemben, az Arborétum utca utáni területen, a Pepi-sétány mellett és a lakótelepeken – Jókai-, Béke-, Bajcsy- és Bethlen-lakótelep – pedig fejlesztették a meglévő zöld felületeket, ennek keretében fákat és cserjesorokat ültettek, illetve balesetveszélyes fákat vágtak ki. Hozzátette, a Szentesi út mellett továbbá közel 450 méter hosszú, új aszfaltburkolatos járdát építettek, valamint a járda alatt zárt rendszerű csapadékvíz-elvezető csatornázást végeztek. Ezen túlmenően a Jókai és a Jókai–Vágóhíd-lakótelepek járdaburkolatait is felújították.
A beruházás helyszíne volt még a Vásártér, ahol egy, az európai uniós szabványnak megfelelő, új játszótér épült, illetve az Állomás tér, ott pedig a közvilágítás javítása érdekében két napelemes kandelábert telepítettek. A polgármester kiemelte, utcabútorokat, padokat, szemeteseket és asztalokat is helyeztek el minden projekthelyszínen.

Gazdaságélénkítő tevékenységként említette, szintén a zöldinfrastruktúra projekten belül a városi piac területén a piaccsarnoképület padlótemperálását a visszatérő termálvíz lehűtésével. Végül a helyi védettségű élőhelyként nyilvántartott Martinovics utcai záportározó tó és közvetlen környezetének rekonstrukciójára tért ki, amiben a nem kívánatos tájidegen fák és cserjék eltávolítása után új ligetes területet alakítottak ki. Felújították még a záportározó tó levezető csatornáját, a víz körül – tanösvény jelleggel – mulcsos sétányt alakítottak ki, valamint az ottani élővilágot bemutató tájékoztató táblákat helyeztek el.