Alapkőletétel

2022.03.17. 17:54

Hárommilliárd forintból fejlesztik a gyomaendrődi fürdőt

Csaknem 3 milliárd forintból fejleszthetik a jövőben a gyomaendrődi fürdőt. A beruházás során újabb medencéket építenének, csúszdaparkot létesítenének többek között, illetve az energetikai hatékonyságra is törekednének. A fejlesztés alapkövét csütörtökön helyezték el és leplezték le egy ünnepség keretében.

Licska Balázs

Palkovics László, Dankó Béla, Toldi Balázs és Medvigy Mihály leplezték le az alapkövet /Fotó: Jenei Péter/

Toldi Balázs polgármester elmondta, a Liget Gyógyfürdő és Kemping fejlesztése mind volumenében, mind összetettségében Gyomaendrőd legjelentősebb beruházása. Felismerték, hogy szükséges a létesítményt fejleszteni, újabb attrakciókat teremteni, törekedni a gazdaságos üzemeltetésre, illetve a turisztikai időszakot meghosszabbítani. Van azonban, amin nem változtatnak, ez pedig a strand páratlan természeti környezete és családbarát jellege.


Hangsúlyozta, hogy az elhelyezett alapkő Gyomaendrődön a turisztikai ágazat megújításának kezdetét is jelenti. A helyi vállalkozások szintén fejlődhetnek, amelynek hála a város gazdasági ereje emelkedhet, munkahelyeket tarthatnak meg és továbbiakat teremthetnek. Kiemelte azt is, hogy az elmúlt időszakban rengeteg beruházás valósult meg, indult el a városban, és hogy saját erőből nem tudott volna egy ekkora beruházást megvalósítani az önkormányzat.


Hírportálunk kérdésére sorolta, hogy élménymedencét, termálvizes medencét terveznek, valamint csúszdaparkot, amelyhez egy további medence kapcsolódik. Tíz apartmant építenek, amelyek összesen 54 férőhellyel rendelkeznek majd.A wellnesst és az egészségmegőrző szolgáltatásokat ugyancsak fejlesztenék. Emellett parkolókat építenének, megújítanák a belső út- és járdahálózatot. Az energetikai hatékonyságra törekedve napelemeket szerelnének fel, korszerűsítenék a fűtési rendszert is.

Toldi Balázs polgármester elmondta: lefolytatták a feltételes közbeszerzési eljárást, és a legkedvezőbb ajánlatot tevő vállalkozóval megkötötték a kivitelezési szerződést.
Dankó Béla országgyűlési képviselő elmondta, sokakat, így őt is rengeteg emlék köti a gyomaendrődi fürdőhöz, és évek óta szerepel a tervek között a fejlesztése. Hangsúlyozta, a gyomaendrődi a legjobb adottságú strandok egyike a térségben, amelynek egyik kitörési lehetősége a termálvíznek hála a turizmus és benne az egészségturizmus. Úgy véli, a fejlesztés után olyan szolgáltatásokat tudnak majd nyújtani, ami maradandó élményt jelenthet a látogatóknak.


A tervezett 3 milliárd forintos beruházás alapkövét Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium minisztere, Dankó Béla országgyűlési képviselő, Toldi Balázs polgármester és Medvigy Mihály, a BMSK Zrt. vezérigazgatója leplezte le.
 

A kormány támogatja az álmokat


Vannak álmok, amelyekért célszerű küzdeni – mondta az ünnepségen Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium minisztere, utalva a tervezett beruházásra. Hozzátette, 2020 előtt felfelé ívelő pályán volt a magyar gazdaság, és ez nagymértékben a turizmusnak volt köszönhető. Ebbe a folyamatba avatkozott bele a koronavírus-járvány. Hogy a kedvezőtlen hatásokat mérsékelhessék, a szektort érintő, 800 milliárd forintos fejlesztésről döntött a kormány. Kiemelte, hogy ennek meg is lett az eredménye, hiszen tavaly soha nem látott mértékben növekedett a hazai idegenforgalom. Hangsúlyozta azt is, hogy a kormány minden támogatást megad a gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő és Kemping fejlesztéséhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában