Kétegyháza / Galériával

2021.12.07. 19:56

Százharminc milliárdos vasúti fejlesztés kezdődött

Ünnepélyes keretek között letették a Békéscsaba – Lőkösháza vasúti vonalszakasz kivitelezése és ETCS L2 kiépítése elnevezésű beruházás alapkövét kedden délután Kétegyházán. A több mint 130 milliárd forintos fejlesztés részeként a meglévő vasúti pálya korszerűsítése mellett közel 30 kilométeren új második vágányt is építenek, emelkedik a tengelyterhelés, a sebesség pedig a mostani, legfeljebb 100 kilométer/óráról 160 kilométer/órára nőhet.

A második vágány kiépítésével, a sebességemeléssel és számos egyéb korszerűsítéssel egy várva várt projekt kezdődik el a Békéscsaba és Lőkösháza közötti vasúti szakaszon – fogalmazott beszédében dr. Mosóczi László. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta, a szakasz része hazánk legjelentősebb árufuvarozási korridorának, folyosójának.

6000 milliárdos fejlesztés valósulhat meg

– A kormány 6000 milliárd forintot szán a közeljövőben a vasúti ágazat megújítására. Az összeg kétharmada a vasúti infrastruktúra korszerűsítésére, egyharmada a gördülő állomány minőségi cseréjére hasznosulhat – tette hozzá. – A beruházásokkal versenyképesebb, kényelmesebb gyorsabb és biztonságosabb lesz a hazai vasúti közlekedés. Mint mondta, a Békéscsaba-Lőkösháza összeköttetés fejlesztésével régen vár korszerűsítés valósul meg a Kelet-Mediterrán Európai Törzshálózati Korridoron. A meglévő vasúti pálya átépítése mellett közel 30 kilométeren új második vágányt is építenek, a most meginduló beruházással nem marad több egyvágányú szakasz a legfontosabb hazai vasúti folyosón. Ez a folyosó részben korábban is kétvágányú volt, de a trianoni békediktátum más vonalak mellett itt is a második vágány felszedésére kötelezte hazánkat.

 

A teherforgalmi igények színvonalasabb kiszolgálása a helyi és országos gazdaságfejlesztést, a munkahelyteremtést is segíti. A szakasz az uniós elvárásoknak megfelelően a jelenlegi 210 helyett 225 kilonewtonos tengelyterhelésre, a mostani legfeljebb 100 helyett 160 kilométer/órás sebességre lesz alkalmas. A fejlesztés az állomási hálózatokat is érinti, így összesen mintegy 75 vágánykilométerre terjed ki. A pálya mellett korszerűsítik az állomási magas építményeket, utasforgalmi létesítményeket, a peronokat, lifteket, aluljárókat. Megújul a biztosító berendezés, a távközlés, a villamos-felsővezeték, több helyen zajvédő falakat, állomási P+R parkolókat létesítenek.

 

Az államtitkár elmondta, a több mint 130 milliárd forint értékű munkálatok pályafejlesztési elemeivel 2024 nyarára végez a kivitelező. A vonatbefolyásolási rendszer – ami a vonatok 160 kilométer/órás közlekedését teszi lehetővé – egy évre rá készül el. A jobb pálya állapotoknak és a második vágánynak köszönhetően rövidülnek az utazási idők, a távolsági és nemzetközi vonatközlekedésben is meghatározó jelentőségű vonalon mérséklődnek a baleseti kockázatok. A színvonalas közlekedési infrastruktúra munkahely-teremtő beruházások telepítésére ösztönözhet, és erősíti a magyar termékek világpiacra jutásának lehetőségét. A vasúti törzshálózati folyosó kapacitása megnövekszik, nem csak a térségben, de tágabb kitekintésben is javul a tőkevonzó képesség. A beruházás zöldítési törekvéseket is megvalósít, a károsanyag-kibocsátás, a zaj- és rezgésterhelés csökkentés hozzájárul a helyi életminőség javításához.

Dr. Mosóczi László szólt arra, hogy a kormány az elmúlt évtizedben több ütemben újította fel a Románia, az Erdély irányába tartó vasúti összeköttetést, a Szolnok-Szajol és a Mezőtúr-Gyoma-Békéscsaba szakaszon. Mint mondta, méltó módon állították helyre a jelentős csomópontnak számító békéscsabai vasútállomást.

Az előzményért KATTINTSON IDE!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában