Békéscsaba - videóval

2021.12.06. 14:00

Jutalmazta a Mikulás a szabályok betartását

A Mikulás jutalmazta azokat a közlekedőket hétfőn délelőtt a Szarvasi úton, akiknél a rendőrök a közúti ellenőrzés során mindent rendben találtak.

Fotó: Bencsik_Adam

Az egyenruhások megnézték az okmányokat, a járművek világítását, a gumiabroncsok állapotát, illetve meg is szondáztatták a sofőröket, akiknek hasznos információkat tartalmazó szórólapot ugyancsak adtak. A piros zsákból pedig ezt követően ajándékként előkerültek jégkaparók, prizmák, tollak többek között.

Hári Hunor rendőr őrmester és Szöllősi Tamás rendőr főtörzsőrmester ellenőrizte, a Mikulás, azaz Török László pedig díjazta az autósokat /Fotó: Bencsik Ádám/

– Az akcióval az a cél, hogy a közlekedők lássák, a rendőrök értékelik a szabályok betartását – hangsúlyozta dr. Szombati Andrea, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette: az ellenőrzésekkel nemcsak a szabálytalankodókat szűrik ki a forgalomból, hanem a közlekedési kultúrát is igyekeznek formálni. Kiemelte: mindenkinek fel kell készülni a téli viszonyokra, lényeges mind az autósoknál, mind a bicikliseknél, hogy lássanak és látszódjanak, ezért is osztottak például jégkaparót és prizmát.

Hangsúlyozta: vannak olyan napok, amikor három ittas járművezetővel szemben is intézkednek a rendőrök. Nemcsak azért nem szabad ittasan volán mögé ülni, mert büntetés lehet a vége, hanem főleg azért, mert balesetet okozhatnak az ilyen sofőrök, saját magukat és másokat ugyancsak veszélynek kitéve. Kiemelte: az ittas járművezetésre nincs mentség, és a rendőrök meglepő magyarázatokkal találkoznak. Volt az elmúlt időszakban olyan ittas sofőr, aki saját gyermekét és annak osztálytársát vitte iskolába, volt olyan, aki a vasútállomásról vitte haza gyermekét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában