Koronavírus Békésben

2021.11.23. 09:47

Akcióhét: forró teával kedveskednek a sorban állóknak a vöröskeresztesek

– A reggeli hidegben jól esett egy-egy korty forró tea a várakozás ideje alatt – ez derült ki a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének a munkatársaitól hallott tapasztalatokból. Ők ugyanis hétfő reggel óta a megye hat helyszínén főzik, kínálják a meleg teát.

Cs. I.

Tóth Zoltánné, a megyei szervezet igazgatója érdeklődésünkre elmondta, mint a kormányhivatal kiemelt stratégiai partnerei, szívesen tettek eleget a felkérésnek és minden helyszínen ott vannak munkatársaik, segítik a gördülékeny munkát. Ahol igénylik az emberek, útbaigazítást adnak, a dokumentumok kitöltéséhez információkat biztosítanak.

– Amikor kiderült, hogy az oltókampányban részt veszünk, az országos igazgatóságtól kaptunk forrást, vásároltunk eszközöket, alapanyagokat, hogy segítségünkkel minél gyorsabbá, egyszerűbbé tehessük az oltási akciót. Személyes tapasztalatom Orosházán, hogy jó szívvel fogadták kollégáinkat a sorban állók. Ott tizenöten dolgoznak, majd váltják egymást, hiszen hosszú a nap – fogalmazott az igazgató.

Kapcsolódó cikkünk:

https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/sorban-alltak-a-vakcinaert-bekes-megye-korhazaiban-4528532/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában