békéscsaba

2021.11.18. 21:00

Kérelem nélkül nem kapnak támogatást

Támogatja a békéscsabai önkormányzat az Andrássy út 52. szám alatti 24 lakásos társasház felújítását, mégpedig lakásonként legfeljebb 84 ezer forinttal – döntött közgyűlés.

L. B.

Az ülésen szóba került, hogy a Békéscsabai Lakásszövetkezet a helyi rendeletben változtatást kért. A 2017-es regula szerint akkor adható támogatás, ha a beruházás megkezdése előtt nyújtanak be kérelmet a társasházak. Ezért azt szerették volna elérni, hogy a munkálatok befejezése után is be lehessen adni az igényt. Ez 12 társasház több mint félezer lakása esetében összesen 43 millió forintos támogatást jelentene. A grémium viszont nem szavazta meg a helyi jogszabály módosítását.

Szarvas Péter polgármester a közgyűlést követő sajtótájékoztatón elmondta: ha a társasházak energetikai korszerűsítést terveznek, akkor kérelmet adhatnak be, és az önkormányzat hét éven át havi ezer forint támogatást ad lakásonként. Az Andrássy út 52. szám alatti társasház beadta előzetesen az igényt. Akik elmulasztották benyújtani a kérelmet a beruházás megkezdése előtt, nem kapnak segítséget, mivel az nem felelne meg a rendelet szabályainak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában