Boney M.-kazettán hozták haza az erdélyi népzenét

– 1977-ben gondoltuk úgy, hogy eredeti népzenével kezdünk foglalkozni. Akkoriban négyen voltunk, de aztán egyfajta műhellyé vált a zenekar, sok tanítvánnyal bővült az idők során. Változtak a zenészek, cserélődtek a tagok, az élet hozta így. A mostani koncertre alakult egy társaság a volt és jelenlegi tagokból, azokból akik valaha ehhez az ügyhöz tartoztak, ez nagyjából húsz embert jelent – mondta Csepregi András.

Azt a palettát hozták el a kulturális központba, amellyel régen foglalkoztak és most is foglalkoznak, ez pedig a Kárpát-medencei népzene. Az elmúlt négy évtizedben próbálták a saját elképzeléseiket megvalósítani, persze ebben a műfajban, a táncházzenében, a paraszti népzenében is változtak a stílusok, a megközelítések. Azt igyekeznek feltérképezni és megmutatni, ami valahol az eredeti népzenéhez kötődik. Persze úgy összeállítva, hogy változatos, koncertképes legyen, ám nem öncélúan válogatva a gazdag kincsből, hanem csak arra törekedve, hogy élvezetes legyen az előadás. Ugyanis hiszik és kitartanak amellett, hogy értéket mentenek.

Elmondta, hogy kezdetben ők is az erdélyi népzene iránt kezdtek el érdeklődni, ahogy az a 70-es évek végén jellemző volt. Aztán a közelben is igazi kuriózumokra találtak az elzártan románok lakta területeken, így Méhkeréken, Kétegyházán, Eleken és Pusztaottlakán. Az ottani hagyományőrzőkkel, zenészekkel szintén barátságot kötöttek, ezek a zenék is immár a kedvenceik közé tartoznak. A változatosság mindegyik vidékre jellemző, vannak ugyanúgy pörgős, mint ahogy lassabb muzsikák.

Kifejtette, miszerint a legemlékezetesebb utazások, találkozások bizonyos szempontból az erdélyi gyűjtőmunkákhoz kapcsolhatók. Ugyanakkor táncegyüttest kísérő zenekarként rengeteg országban megfordultak, eljutottak igazán különleges helyekre, így az Egyesült Államok mellett Thaiföldre, Szingapúrba, Japánba, megfordultak az öreg kontinens több országában is. Hozzátette, ezek a kirándulások is hozzátartoztak ahhoz, hogy bemutassák a magyar népzene és néptánc szépségeit a világnak. Az igazi, szakmai kihívások azonban a hazai megmérettetések voltak, amelyeken igyekeztek helyt állni. A Békés Bandát az elmúlt évtizedekben számos díjjal jutalmazták.

Csepregi András elárulta, amikor alakultak, akkor nem a név keresése, hanem a muzsikálás foglalkoztatta őket. Eleinte Kis zenekarként működtek a Balassi Táncegyüttes mellett, mivel kevesen voltak. Aztán Rozmaring néven futottak, ám ahogy nőtt a szakáll és a bajusz, más név után néztek. Egyik alkalommal Békésen léptek fel, és amikor begurult a békési busz Békés felirattal, elhatározták, hogy Békés Banda lesznek. A banda egyébként is a régi paraszti zenekarok elnevezése volt.

Kiemelte, a kezdeti időszak össze sem hasonlítható a mostanival. Volt, hogy egy-egy órányi anyagért napokat utaztak Erdélyben, és azt szó szerint át kellett csempészni a román-magyar határon. Könnyűzenei kazettákra vették rá az erdélyi népzenét, úgy, hogy az elején és a végén is például a Boney M. szólt: ha véletlenül a határon belehallgattak, akkor nem derült fény a turpisságra, különben elvették volna a hangfelvételt.

Bármelyik korban megállja a helyét

Van és lesz is a népzenének létjogosultsága – hangsúlyozta Csepregi András. Mint mondta, rengetegen művelik, tehetségesebbnél tehetségesebb zenészeket nevel ki magának a műfaj. Jelzésértékű szerinte, hogy immár a zeneakadémián is van népzenei tanszék. Ami talán a legfontosabb, hogy van a népzenének közönsége. Úgy véli, a szép hangzások, a mély érzelmekkel teli dallamok bármelyik korban képesek megállni a helyüket.